15 °C Budapest
Őrülten pörögnek a magyar villanyórák: rengeteg áramot használtunk májusban

Őrülten pörögnek a magyar villanyórák: rengeteg áramot használtunk májusban

2021. július 6. 16:00

Közzétette május havi villamosenergia-piaci riportját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A jelentésben olvasható, hogy májusban látványosan, 8,2 százalékkal emelkedett a hazai villamosenergia-fogyasztás a 2020. májusi, a COVID járvány első hullámát jellemző korlátozások miatti alacsony szinthez viszonyítva. A két évvel korábbi szinttől azonban némileg elmaradt a hazai kereslet nagysága.

A villamosenergia termelés 3,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év májusában. Az európai trendekkel összhangban a fosszilis termelés bővült, a gáztüzelésű erőművek teljesítménye 50 százalékkal emelkedett, és a tavalyi alacsony szinthez képest a lignit tüzelésű termelés is 12 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A naperőművek súlya a villamosenergia- termelésen belül 10 százalék körüli volt, a termelés csúcsértéke az 1400 MW-t is meghaladta. Egyes napokon a naperőművek negyedórás termelése közel azonos volt a nukleáris termeléssel, míg május 9-én pár órában meg is haladta azt.

A növekvő keresleti környezetben a másnapi árak áprilishoz hasonló magas szinteken ragadtak, A fosszilis termelésnek a tényezőárak, és különösen az új csúcsokra törő CO2 kvóta árak miatti költségnövekedését csak időszakosan tudta ellensúlyozni a régiós megújuló termelés felfutása. Az áremelkedés a hosszabb távú árakban is megjelent, az éves zsinórtermék ára termék 70 €/MWh-ig kúszott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szabályozási költségek jelentősen emelkedtek májusban, a rendelkezési állási díjak 3,5-szeresére emelkedtek az előző májusi szinthez képest. A tavalyinál magasabb kapacitásigények mellett

elsősorban az emelte meg a költségeket, hogy karbantartás miatt a hónap folyamán végig hiányoztak nagyerőművek a piacról. A szabályozási energiadíjak a márciusi csúcs után tovább mérséklődtek, de még mindig 16 százalékkal meghaladták a tavaly májusi értéket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem