A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek.
A tavalyi negatív után az idén pozitív rekordot írhat a készházak iránti kereslet az ismételt áfacsökkentés és az új csok-os kedvezmények hatására - írja a Világgazdaság.
Száznyolcvan fokos fordulatot vett az új évben a készházpiac, a január elsejével életbe lépett új otthonteremtési program októberi bejelentése nyomán leálltak a kifizetések, és a szerződéskötések is elmaradtak, mert a megrendelők az új kedvezményekre vártak. Az idén 27-ről 5 százalékra csökkentett újlakás-értékesítési áfa és a csok-osok áfa-visszaigénylési lehetősége miatt a cégek kénytelenek voltak önerőből vagy abból a tartalékból finanszírozni a folyamatban lévő kivitelezéseket, amelyet a múlt év végéig az áfaemelés elkerülése végett előre kifizetett, de csak most elvégzett megrendelésekért kaptak - összegezte a helyzetet a Világgazdaságnak Kárpáti József, az ÉVOSZ-Makész környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozatának elnöke.
A készházas cégek 2020-as éve mindezek következtében pénzügyileg meglehetősen furcsán alakult, hiszen az év első két harmadában a frissen kivezetett kedvezményes áfa, a végén pedig a visszatérő kedvezményes áfára váró megrendelők fizetési stopja miatt nem volt számottevő bevételük. Bár a szakmai érdekképviselet kérte a pénzügyi kormányzatot, hogy a vállalkozások folyamatos bevételszerzése céljából tegye lehetővé az áfakülönbözet utólagos visszatérítését, ez elmaradt.
Tavaly feleannyi szerződést kötöttek készházakra, mint korábban, az idén viszont a felpörgő kereslet miatt a 2019-es csúcsot meghaladó, több mint kétezer új lakóépület is készülhet nem hagyományos technológiával - véli Kárpáti József a tagcégektől kapott előrejelzésekre alapozva. Az újlakás-építések több mint fele hagyományosan családi ház, úgyhogy az idén épülő, várhatóan mintegy 20 ezer új lakásból 12-13 ezer lesz családi ház, ezek közül pedig több mint kétezer könnyűszerkezetes, illetve készháztechnológiás.
Jelentős változás, hogy míg 2010 előtt főleg 120 négyzetméter feletti készházakra szóltak a megrendelések, újabban a 80-120 négyzetméteres kategória adja a tömegpiacot. Az új típusú koronavírus megjelenése után megélénkült a 40-60 négyzetméteres házak iránti kereslet, a 120 négyzetméter felettiekre ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent. A modern kor elvárásainak megfelelő, már az új - a januárról júliusi bevezetésre halasztott - épületenergetikai követelményeknek is megfelelő könnyűszerkezetes épületekre 350-400 ezer forintos induló áron lehet kulcsrakész átadással szerződni - olvasható a lapban.
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







