3 ezer milliárd forint fölé ugorhat az idei lakáshitelpiac, egy Otthon Start-szigorítás pedig tovább fűtheti a rohamot.
A kormány úgy döntött, hogy az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb szabályozás jogát, akik ezentúl akár meg is tilthatják, hogy a területükön rövid távra kiadják a lakásokat. A törvényi szabályozás rövidesen az Országgyűlés elé kerül. Ha minden jól megy, ennek hatására csökkenhetnek az albérletárak.
Londonban, Amszterdamban, Hamburgban és Berlinben is korlátozták már a rövid távú lakáskiadást, ennek következtében csökkent a kiadott lakások száma - írja a Világgazdaság. A budapesti Airbnb-lakáskínálat az elmúlt öt évben megduplázódott, teljes kapacitása elérte a hotelekét.
Az időbeli korlátozás alkalmazását a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének javaslatára vitte támogatólag a GOP elé a Magyar Turisztikai Ügynökség, a lakáskiadók önálló szövetségeinek tiltakozása ellenére, amely szerint a minőségi Airbnb-kínálat igenis erősíti Budapest vonzerejét, a korlátozás pedig a feketegazdaság megerősödéséhez vezet.
Budapesten az airbnb-zés nyomán megdrágult a lakásbérlés, míg mostanában a megnövekedett kínálat hatására számottevően csökkentek az árak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







