Az erősödő kínálati piacon kezdenek helyzetbe kerülni a vevők, az eladók lényegében egy éve trendszerűen egyre nagyobb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor.
A magyar ingatlanpiac elképesztő sebességgel száguld: az elmúlt években és hónapokban folyamatos ár és bérleti díj növekedésről hallhattunk, ami élénk kereslettel párosult a lakások vásárlása és bérlése iránt egyaránt. Ha te is azok közé tartozol, akik lakásvásárláson, eladáson vagy felújításon gondolkodnak, akkor feltétlenül látogass el az őszi Portfolio LAKÁS 2017 Kiállítás és Vásárra, ahol gyakorlati tudnivalók és szakértői előadások várnak.
A 2016-ban regisztrált 146 ezer lakástranzakció 9 százalékkal volt több, mint 2015-ben, idén pedig a lakáspiaci forgalom eléri, ideális esetben meghaladja majd a 150 ezer tranzakciót az előrejelzések szerint. Továbbra sem hagy tehát alább a lendület, és ez a fejlesztések terén is igaz: az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák. Bár a projektek befejezésére még várni kell, a következő néhány félévben jelentős bővülésre lehet számítani. De hogyan és hol érdemes lakást vásárolni?

Eláruljuk, melyik kerület a favorit
Nemcsak a lakáseladások száma emelkedik látványosan, hanem a lakásfejlesztési projekteké is - főleg Budapesten. A növekvő számú építkezések ellenére a kínálat továbbra sem tud lépést tartani a megnövekedett kereslettel, amire a fejlesztők folyamatos áremelésekkel reagálnak. Természetesen a kisebb alapterületű lakásoknak az árai is kedvezőbbek: a 25-40 négyzetméter közötti új építésű lakások közül a legolcsóbbak a X., XIV., XVIII. és XX. kerületben találhatóak, átlagosan 500 ezer forint körüli négyzetméterár mellett lehet megvásárolni ezeket.
A XIII. kerület esetében az új építésű kislakások négyzetméterárai meglehetősen széles skálán mozognak, vannak 530 ezer forintos és akár 1,2 millió forintos négyzetméterárú kisméretű ingatlanok is, utóbbi esetében a rendkívül magas fajlagos árat a Duna-parti elhelyezkedés magyarázza. Az utóbbi időben a fejlesztők egyik kedvencévé vált ez a kerület, itt csak az idén 1500 lakást adhatnak át, de összesen már most 3000-4000 lakás építése van kilátásban.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 23 029 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 23 274 forintos törlesztőt (THM 14,56%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ahol minden segítséget megkaphatsz
Mivel az ingatlanpiac továbbra is ezerrel pörög, a szervezők idén ősszel is tízezreket várnak a LAKÁS 2017 lakossági kiállításra és vásárra, ahol a legújabb projektek mellett ingyenes tanácsadás várja az érdeklődőket. Neked is itt a helyed, ha új vagy használt lakást vennél saját vagy befektetési célra, lakást akarsz eladni, bérelnél vagy bérbe adnál, hitel felvételén gondolkodsz, felújítanál, és teljes körű tájékoztatást szeretnél kapni szakértőktől.
Szeptember 29. - október 1. között a Millenáris B épületében lehetőség lesz a fejlesztőkkel személyesen is megismerkedni, valamint hasznos előadásokat hallgatni a legfrissebb lakáspiaci trendekről és irányokról. A több ezer eladó lakás mellett a műszaki és esztétikai fejlesztésen gondolkodókat olyan cégek ajánlatai és tanácsadói várják, akik lakásfelújításban- és modernizálásban nyújtanak segítséget. A rendezvényre a belépés ingyenes.

Szabályosan kiürül az ország keleti fele: ezekbe a vidéki falvakba mégis özönlenek a magyar családok
A lakosságszám változásokat az Észak-Magyarország régióban, és az országrészhez tartozó három megyében, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hevesben és Nógrádban külön is megvizsgáltuk.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
- Ukrajna nem üzletel többé az oroszoknak rakétákat adó Iránnal
- Holttestet találtak Szegeden
- Novák Katalin Sepsiszentgyörgyön: "megharcoljuk a szabadságot, ha kell"
- Itt a vége - B-sorával állt ki a Ferencváros Mezőkövesden, ki is kapott
- Moszkva "nem fogadja el" az ukránoknak adott ajándék F-16-osokat
- Roland Garros - Már a második körben a legjobb magyar
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


