Nyárias, 30 fok körüli meleggel indul a jövő hét, ám a napos kezdés után a hét közepén egy hidegfront hoz lehűlést, kiadós záporokat és zivatarokat.
Parkolóhelyekre összpontosító észt startup vállalkozás indította el megosztáson alapuló (sharing economy) szolgáltatását Budapesten - olvasható a Népszabadságban.
A rendszer lényege, hogy a regisztrált autós a társaság rendszerében szereplő, magánterületnek számító helyeken parkolhat. Már több parkolóház csatlakozott a rendszerhez, emellett irodaházak és társasházak jelentkezésében is bízik a cég - mondta a lapnak Horváth Andrea, a Barking marketingmenedzsere.
Ha egy ház mélygarázsából a lakók reggel elmennek dolgozni, akkor a szabadon maradt helyeket az alkalmazás segítségével ki lehet adni, ami így bevételt hozhat tulajdonosának. Azok számára is lehetőséget nyújt ez a felállás, akik tartósan elköltöznek, s a lakásukat nem, de a parkolóhelyüket kiadnák.
A magánszemélyekkel való szerződés problémamentessége érdekében állásfoglalást kértek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amíg ez nincs meg, addig csak vállalatok és jogi személyek parkolóhelyeit adják ki. Alkalmazásukat naponta körülbelül 40-en töltik le.
Mégis, mi folyik a pesti agglomerációban? Rengetegen költöznek éppen ide 2026-ban: tudhatnak valamit
Lapunk 2026-ban is megvizsgálta, hogy a szűkebb értelemben vett agglomeráció települései közül melyeken nőtt kiugróan a lakosságszám
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







