11 °C Budapest

Idén eddig kevesebb új lakás épült: mégsem sikeres a CSOK?

MTI
2016. május 5. 22:00

Az első negyedévben 1407 új lakás épült, 10,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma az új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésekkel együtt 4765 volt, kétszer annyi, mint az egy évvel korábbi 2381 - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


A 300 négyzetméter alatti lakóépületek építésére benyújtott bejelentések és a kiadott lakásépítési engedélyek száma a megyei jogú városokban 144,5 százalékkal nőtt, csaknem két és félszeresére emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Budapesten 77,8 százalékos volt a növekedés, a városokban 50,5, a községekben 59,8 százalékkal több engedélyt adtak ki.

Budapesten az épített lakások száma 18,8, a községekben 41,6 százalékkal csökkent, miközben a megyei jogú városokban 37,3 százalékkal nőtt.
Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 54-ről 45 százalékra csökkent, míg a többszintes, többlakásos épületeké 25-ről 48 százalékra nőtt.
A használatba vett lakások átlagos alapterülete 4 négyzetméterrel, 96 négyzetméterre csökkent.

A KSH jelentése szerint a természetes személyek által épített lakások aránya 56-ról 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 44-ről 50 százalékra emelkedett egy év alatt az idei első negyedévben.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem