Trump korábban bejelentette, hogy vezetői szintű tárgyalásokat kezdeményez Oroszország és Ukrajna között.
A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.
Ma döntött a Fővárosi Közgyűlés a 2024-es olimpiai pályázatok támogatásáról, miután a Magyar Olimpiai Bizottság június 10-i közgyűlésén úgy döntött, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását, és ennek támogatását javasolta a Fővárosi Közgyűlésnek is.
A hatástanulmány alapján az olimpia megrendezése 2984 milliárd forint többletjövedelmet hoz majd, míg a bekerülési költsége nettó 774 milliárd forintra becsülhető.
A testület felkérte a főpolgármestert, hogy az olimpia budapesti megrendezésének megpályázására vonatkozó közös szándéknyilatkozatot - az Országgyűlés támogató döntését követően - a MOB elnökével együtt írja alá, és küldje meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének.
A határozat szerint 2016. február 29-ig kell a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni a pályázat alapját képező területfelhasználási, városszerkezeti és helyszínkiválasztási javaslatot, valamint az olimpiarendezés esetén szükséges város-, létesítmény- és közlekedéstervezési, beruházási, fejlesztési feladatok, intézkedések alapvető meghatározását.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Fővárosi Közgyűlés felkéri az Országgyűlést, hogy döntésével támogassa Budapest és a MOB pályázási szándékát.

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


