Magyarország súlyos vízhiánnyal küzd, és 2022, valamint 2024 után idén is rendkívül aszályos nyárra számíthatunk.
Az E.On, a GDF Suez és a Magyar Telekom után a Tigáz is otthagyja a lakossági gázpiacot. A cég kérelemmel fordult az energiahivatalhoz, visszaadják az egyetemes gázszolgáltatói engedélyüket. Azt ígérik, hogy az átadás-átvétel időszaka alatt a szolgáltatás és az ügyfélkiszolgálás minősége is folyamatos és zavartalan lesz.
A Tigáz ügyfeleinek egyelőre semmi teendőjük nincs, a szolgáltatóváltással kapcsolatos teendőkről, változásokról időben tájékoztatják majd őket.
- derül ki a társaság közleményéből.
A Tigáz, Főgáz, GDF Suez és E.On lakossági gázszolgáltató cégei a rezsicsökkentett gázár mellett 2012-ben együttesen 32,49 milliárdos veszteséget hoztak össze, 2013-ban 26,95 milliárd forint volt a mínusz. 2014-ben egyedül a Tigáznak 13,4 milliárdos vesztesége volt a lakossági fogyasztókon.
A 600 ezer lakossági ügyfelet ellátó Főgázt az állam már korábban megvette, a 750 ezres ügyfélkörrel rendelkező GDF Suez és a 650 ezres E.On pedig egyből visszaadta a lakossági szolgáltatásra szóló engedélyét, amint erre megnyílt a jogszabályi lehetőség, és a Magyar Telekom sem látott tovább fantáziát a lakossági gázban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 1,2 millió lakossági ügyfelet ellátó Tigáz lépett utoljára a versenytársak közül, fogyasztói a folyamat végén a nagy állami rezsiholdinghoz kerülnek majd, ahogy mindenki más is. A cég mostani döntése a szabadpiaci ügyfeleket nem érinti, ahogyan természetesen az elosztó céget sem. A lakossági ügyfélkör átadása elég bonyolult folyamat, az idei év még bőven eltelhet vele.

Durva adót vethetnek ki a gázzal fűtő magyarokra: 40 százalékos drágulás sem kizárt, ha ezt meglépik
Az Európai Unió 2027-től új szén-dioxid-alapú adót tervez bevezetni az otthoni gázfűtésre és közlekedésre, ami jelentősen növelheti a háztartások rezsiköltségeit.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


