A péntek reggeli hőmérsékleti értékek voltak a legalacsonyabbak Moldvában, Munténiában és Dobrudzsában is.
A társasházak lakóinak nagy összegű tartozásai rendezésére a magáncsőd bevezetését szorgalmazza Kaplonyi György, a társasházkezelők szövetségének elnöke - írta a Napi Gazdaság.
A lap szerdai számában megjelent interjúban Kaplonyi György elmondta kevés társasházi lakónak van fizetési elmaradása, ám ezek a tartozások többmilliós nagyságrendűek.
A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének (MTOSZSZ) elnöke szerint az utóbbi években megváltozott a társasházak adósságszerkezete: a fizetési meghagyásos eljárás bevezetése előtt sokan tartoztak kisebb összegekkel, mára ez a trend megfordult.
Jelenleg a lakók egy-két százalékának, vagyis összesen 100-120 ezer embernek van fizetési elmaradása. Zömmel olyanokról van szó, akik a válságot követően elvesztették a munkájukat és mára felélték a tartalékaikat - mondta.
Az elmaradásokat a felújítási alapokból fedezik a társasházak, ám az elnök szerint ez nem tartható. A válságot megelőzően átlagosan 2 százalék volt az éves közösköltség-elmaradás, most van olyan társasház, ahol háromhavi üzemeltetési költség hiányzik a büdzséből, ami 25 százalékos rátát jelent éves szinten - tette hozzá.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kaplonyi György szerint az adósok problémájára a magáncsőd jelenthetne megoldást. Sokat segítene, hogy ha a tartozás elér egy bizonyos mértéket, a lakók kapcsolatba lépnének egy csődgondnokkal. Hozzátette: nem az a cél, hogy utcára kerüljenek, hanem hogy ne görgessék maguk előtt az elmaradásaikat: például időben eladják a lakást és bérlakásba költözzenek.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








