24 °C Budapest

Rezsicsökkentés: a számlák miatt jönnek a bírságok

Pénzcentrum
2013. szeptember 25. 08:34

A Tigázé kivételével az összes olyan hatósági eljárás befejeződött az utóbbi napokban, amely az áram- és gázszolgáltató társaságok számlájának formátumáról szólt - tudta meg a Népszabadság Fülöp Zsuzsannától, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivőjétől.

A lap szerdai cikke szerint az E.ON-nak 7 millió, az EDF Démásznak pedig 3 millió forintos bírságot kell fizetnie amiatt, mert a februárban hozott számlaképrendelet és az átállásra adott kéthetes határidő elteltével a fogyasztóknak kiküldött számláik nem százszázalékosan feleltek meg az új előírásoknak. A két cég nem indít bírósági keresetet az eljárás miatt.

A Főgáznak 6 millió, a GDF Sueznek 10 millió, az Émásznak 4 millió, az Elműnek pedig 7,5 millió forintot kell jogerősen bírságként befizetnie.

Az Elmű esetében az elsőfokú határozatnál félmillió forinttal alacsonyabb az összeg. Ez a lap szerint feltehetőleg annak tudható be, hogy a hatóság első fokon kifogásolta azt is, hogy a rezsicsökkentés mértékét részletező kocka háttérszíne a cég esetében nem a Magyar Közlönyben megjelent narancssárga. Ám később ezt visszavonták, tekintve, hogy a rendeletben kétségtelenül nem adtak meg a színt pontosan meghatározó "színkódot".

Az Elmű-Émász bírósági pert indít, mert sokallja a bírság összegét. Úgy vélik, mindent megtettek a gyors átállás érdekében, és az előírás szerinti számlaadatokat már februárban minden fogyasztójuk megismerhette, ha akkor még nem is pontosan az előírás szerinti elrendezésben. A GDF Suez nem indít pert, a Főgáztól pedig a lap nem kapott információt.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?