Évente 100 milliárd forintot szán a kormány a lakások energiatakarékossági célú felújítására. Nagy kérdés azonban, hogy a 2011-től induló program végrehajtásához lesz-e elég építőipari alapanyag és szakképzett munkaerő.
A kormány állami segítséggel évente százezer, később 150-200 ezer lakást újítana fel úgy, hogy a rekonstrukció után azok energiafelhasználása jelentősen csökkenjen - írja a Világgazdaság. A rekonstrukcióra leginkább az 508 ezer paneltulajdonos szorulna rá. A programmal kapcsolatban azonban sok még a nyitott kérdés. Az Energiagazdálkodási Egyesület szerint nem látni, lesz-e elég pénz, építőanyag és szakértelem egy ilyen óriásvállalkozás végrehajtásához. Ráadásul a programban részt vehet 50 ezer közintézmény (iskolák, kórházak, hivatalok stb.) is, ami a lakosság által igénybe vehető támogatásokat tovább apaszthatja.
Júniusban Bencsik János nemzetgazdasági államtitkár azt mondta, a 100 milliárd forintot uniós pénzek átcsoportosításával, az ország széndioxid kvótájának eladásából származó pénzből, illetve egy e célra létrehozott zöld bank hiteléből teremtenék elő. A lakástulajdonosok önerejét is a zöld bank adná, az azon felüli rész vissza nem térítendő állami támogatás lenne. Egy korábbi programban az úgynevezett Solonova projekt során egy hétemeletes panel energiatakarékossági felújítása lakásonként négymillió forintba került és 70-80 százalékos megtakarítást eredményezett.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







