Elterült, mint a Nagyalföld az a 13 emeletes kínai társasház, amelynek déli oldalán egy közel 5 méteres mélygarázs ásásába kezdtek, a kitermelt földet pedig az északi oldalán halmozták fel. A heves esőzések során a víz alámosta az épületet, amely végül engedelmeskedett a gravitáció törvényeinek és eldőlt.
Szokatlan elgondolás volt a kínai építészmérnököktől, hogy először a társasházakat húzták fel, majd csak azt követően kezdték kialakítani az épületek közötti mélygarázsokat. A szerencsétlenül járt ház déli részén kezdték el ásni a munkagödröt, a kitermelt földet pedig az északi oldalon halmozták fel több méteres magasságban.

Az épületre nehezedő oldalirányú terhelés folyamatosan nőtt, majd amikor - a statikai számítások szerint - a nyomás elérte a 3 ezer tonnát, amely már nagyobb volt, mint amit a ház betonpillérei el bírtak viselni, az épület megadta magát és a gravitáció törvényeinek engedelmeskedve beledőlt a kiásott árokba.

Óriási szerencse a szerencsétlenségben, hogy az épületeket nem építették egymáshoz közelebb, különben a világ legnagyobb dominója indulhatott volna el.

A tervezés másik hatalmas hibája, hogy a masszív vasbetonpillérek helyett üreges betoncölöpöket használtak az egyébként is enyhén lejtős területen.

Érdemes belegondolni, hogy ebben az országban gyártják a használati cikkeink jó részét, itt készülnek a gyermekeink játékai, ráadásul a kínaiak rövidesen élen akarnak járni a világ autógyártásában is...
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A képek forrása: WSJ
Nem árt tudni, pedig sok nyugdíjas még csak nem is hallott róla (2.)
Készpénz felvét: MÁS ÖSSZEG! Rájönnek-e a bankok a 19 ezres gombra?
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







