Április 25-én a Staffordban megrendezésre kerülő Nemzetközi Veterán Motorkerékpár Kiállításon bocsátják árverésre a világ legrégebbi ismert motorkerékpárját, a Hildebrand & Wolfmuller által 105 évvel ezelőtt készített, rendkívül ritka modellt.
A valaha Münchenben működő német gyártó volt az első, amely motorkerékpárok sorozatgyártásával foglalkozott. Ezek voltak az első motorral felszerelt kétkerekű járművek, melyeket "motorkerékpár" néven kínáltak értékesítésre.

A motorkerékpárt Alois Wolmuller, valamint a Henry és Wilhelm Hildebrand testvérpár készítette. A sorozat darabjait 1488 köbcentiméteres, kéthengeres, négyütemű, vízhűtéses motorral szerelték fel. Ekkora lökettérfogatú erőforrásokat még hosszú évekig nem építettek be kétkerekűekbe.
Az ezzel együtt is csak 2,5 lóerős teljesítményre és 240-es fordulatszámra képes motorral ellátott kétkerekűek végsebessége körülbelül 30 kilométer/per óra lehetett. A sorozatgyártás két évig tartott, mely során összesen 800 (más források szerint 2 ezer) darabot készítettek belőle.

Mára ezeknek csak a töredéke maradt fenn, az árverésre bocsátott példány utoljára valamikor a 30-as években volt üzemképes. A kikiáltási ár 65 ezer dollár lesz, de a szervezők szerint akár 100 ezer dollár fölé is mehet a licit.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






