10 élelmiszer, amit soha ne moss meg: veszélyes lehet

2018. szeptember 27. 14:10

Bizonyára sokan vannak, akik gyerekkorukban hallották, hogy mielőtt főzni kezdünk, érdemes megmosni a hozzávalókat, mert így az ételmérgezés si elkerülhető és felhasználás előtt eltüntethetjük az ártalmas baktériumokat is. Csakhogy bizonyos esetekben a mosással többet ártunk, mint hazsnálunk. Mutatjuk, mik azok az élelmiszerek, amiket soha nem szabad megmodni.

Tavaly novemberi adatok szerint 1,8 millió tonna, fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik évente Magyarországon, amely 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő. Épp ezért fontos, hogy az általunk beszerzett hozzávalókat megfelelően használjuk fel, ne vásároljunk többet a kelleténél, amit pedig megvettünk, azt hasznosítsuk is és ne a kukában landoljon.

Ráadásul anyagilag is rosszul járunk, ha a megvásárolt termék végül a nyakunkon marad, vagy pedig azt nem megfelelően feldolgozva az abból készült ételt kell kidobni. A Központi Statisztikai Hivatal szerint a fogyasztói árak továbbra is emelkednek Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint 2018 augusztusában az árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabb az egy évvel korábbinál.

12 hónap leforgása alatt az élelmiszerek nem kevesebb, mint 4 százalékkal kerülnek többe, ezen belül ráadásul az idényáras termékek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 14,5, a száraztészta 9,5, a vaj, vajkrémek 8,4, a tojás 7,5, a tejtermékek 6, míg a liszt 5,1 százalékkal drágultak.

A pénztárcánk és az egészségünk érdekében épp ezért fontos odafigyelni arra, hogy amit megvásárolunk, azt megfelelően hazsnáljuk fel. Főzés előtt az első teendő a kézmosás, ezt követően jöhet a hozzávalók átöblítése - vágnák rá sokan. Rengetegen vannak, akik folyó víz alatt megmossák a hozzávalókat: a húst, a zöldségeket. Csakhogy egyes élelmiszerek megmosása a baktériumok elszaporodásához vezethet. Mutatjuk, mik azok az élelmiszerek, amiket jobb nem csapvíz alá tenni elkészítés előtt.

1. Gomba

A gomba szuper nedvszívó, és miután víz éri, szinte lehetetlen megszárítani. Ha a gombát megmossuk, sok vizet szív magába, és sem az íze, sem az állaga nem olyan lesz, mint mosás nélkül lett volna. Az Insider egyenesen úgy fogalmaz, hogy a mosott gomba ázott szivacshoz válik hasonlóvá és undorító lesz. Épp ezért ha a gomba földesnek, piszkosnak tűnik, száraz konyhai törlőkendővel törölgessük le, az is épp elég.

2. Előre csomagolt saláta

A legtöbb előre csomagolt salátakeverék csomagolásán fel van tüntetve, hogy a terméket már megmosták, vagyis nincs szükség újból víz alá tenni azt. Ugyanakkor azzal sem ártunk, ha a zöldséget a biztonság kedvéért még egyszer megmossuk.

3. Tojás

A tiszta tojást nem kell felhasználás előtt megmosni. Mosás során megsérülhet a tojás természetes, külső védőrétege, és a héj átjárhatóvá válhat a baktériumok számára. Ha szennyezett a tojás próbálja meg szárazon megtisztítani. Ha mégis szükséges, csak közvetlenül felhasználás előtt mossa, és alaposan öblítse le - olvasható a Nébih honlapján. A héjas tojást száraz, hűvös helyen (70-80% páratartalom, 2-18°C), vagy hűtőszekrényben kell tárolni úgy, hogy a nyers héjas tojás a tárolás során ne érintkezzen más élelmiszerrel, mert héján baktériumok lehetnek.

4. Csirkemell

A nyers csirkén előforduló baktériumok nagyon veszélyesek az egészségünkre. Sokan úgy gondolják, hogy ha a főzés-sütés előtt megmossák a nyers csirkemellet, akkor megszabadulnak a baktériumoktól, valójában azonban a mosással csak azt segítjük elő, hogy a baktérium szétszóródjon a kezünkön és a mosogatóban is. Szakemberek szerint az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljunk az egészségünkre veszélyes kórokozóktól az az, ha hő hatásának vannak kitéve, vagyis megfőzzük vagy megsütjük a húst.

5. Nyers hal

Ugyanazon okból nem szerencsés megmosni a nyers halat, amiért a csirkét sem javasolt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

6. Vörös hús

A következmények hasonlók, mint a nyers csirke és nyers hal esetén is, viszont itt a víz hatására az íz élmény is jelentősen csorbul. A hozzáadott nedvesség miatt a hő hatására gőz keletkezik, ami viszont hatással lesz a hús ízére, különös zamatot ad neki. Épp ezért még mosás nélkül is érdemes egy konyhai papírtörlővel felitatni minden nedvességet a húsról, mielőtt ízesítenénk, majd megsütnénk vagy megfőznénk azt.

7. Pulyka

Ahogy más nyers húst, úgy ezt sem szabad megmosni, egy kivétel azonban van. Az amerikai filmekből mindenkinek ismerős lehet a hálaadás napi pulyka fogalma. Az Egyesült Államokban sokan bepácolják a húst, akár napokkal az ünnep előtt, ez esetben viszont érdemes leöblíteni a pácot a pulykáról, mielőtt azt a sütőbe helyeznénk.

8. Quinoa

A quinoát leginkább a kuszkuszhoz és a rizshez lehetne hasonlítani, legalább olyan sokoldalúan felhasználható: kiváló köretként és salátaként is. Többféle kiszerelésben lehet beszerezni Magyarországon is. A magokon természetes eredetű keserű bevonat található, ez leginkább a madarak és rovarok elriasztására szolgál, ezt elkészítés előtt le kell áztatni róla. Bár valószínű, hogy a csomagolt quinoa már előáztatott, ezért nem árt mindig ellenőrizni az apró betűs feliratokat, mielőtt főzni kezdenénk.

9. Tészta

Sokan már a forrásban lévő vízbe helyezés előtt átmossák a tésztát, és van, aki a sós, forró vízből kiszedve teszi azonnal a csap alá a frissen főtt tésztát. Az első esetben viszont a mosással lemossuk róla a keményítőt, amely viszont később hozzájárul ahhoz, hogy a szósz besűrűsödjön.

10. Rizs

Sokan elöblítik a rizst főzés előtt, de erre nem feltétlenül van szükség. Ha elkészítés előtt megmossuk azt, ugyanúgy, ahogy a tésztánál, épp a keményítőt szedjük le róla a vízzel, anélkül viszont a rizs kevésbé fog ragadni, szárazabb lesz. Épp ezért ha valaki rizottót szeretne készíteni, semmi esetre sem érdemes főzés előtt megmosni az alapanyagot.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem