7 °C Budapest

Ő nyert 160 milliót a végtörlesztésen, elveszik a nyugdíjasok millióit - heti hírösszefoglaló

Pénzcentrum
2011. december 11. 18:03

Közeleg az év vége, a karácsonyi ünnepek mellett a Pénzcentrum.hu arra is igyekszik felkészíteni olvasóit, hogy 2012-ben bizony komoly drágulások jönnek: sok egyéb mellett drágább lesz az autópálya, emelkedik az áfa, többet fizetünk a telefonálásért is. Talán ezért is fontos, hogy idén a korábbiaknál is jobban odafigyeljünk karácsonyi kiadásainkra - ehhez is adtunk tippeket 2011. 49. hetében. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre!

Ő az, aki 160 milliót nyert a végtörlesztésen
Egyszer volt, hol nem volt az eddigi talán legnagyobb nyertese a végtörlesztésnek: egy vállalkozó, félmilliárdos tartozásától szabadult meg rögzített árfolyamon. Akár 93 millió forintot is nyerhetett így, szerencse, hogy devizahitelt vett fel és nem forintot. És mindez csak 12 forintjába kerülhet minden egyes állampolgárnak.

Nagy a baj! Túl drágák a végtörlesztő hitelek
Csak egy végtörlesztésre alkalmas hitelt lehet találni 11 százalék alatti THM-mel a hazai bankoknál. Mostani körképünkben a megmaradt hiteleket szedtük össze a kezdeti költségekkel együtt. Már csak 22 napunk van a végtörlesztési kérelem beadásáig, ez azt jelenti, hogy 82 napunk maradt a hitelügyintézésre.

Ez az, amiért még a fizetésemelésről is érdemes lemondani
Nagy dilemma is lehet az év végi munkahelyi teljesítményértékelés a devizahiteleseknek. Életszerű lehet az a szituáció, hogy dönteniük kell: kamatmentes munkáltatói kölcsön végtörlesztésre, vagy fizetésemelés. Ha ilyen döntés elé kényszerít a főnökünk, több mindent kell mérlegelnünk, hiszen a kamatmentes kölcsön nem csak anyagi előnnyel jár, röghöz kötést is jelenthet.

Ilyen feltételek mellett lehet igényelni a szocpolt januártól
A Magyar Közlönyben megjelent lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet sorai között olvasva kiderül; nemcsak, hogy kimaradnak a leginkább rászorulók a szociálpolitikai támogatásból, de vásárlás esetén akadnak olyan területek szép számmal - például Budapest - ahol igénybe sem lehet majd venni a szocpolt.

Fontos levelet hoz a postás a lakáshiteleseknek januárban
A kényszerértékesítésről szóló leveleket január 15-én kezdik el postázni a pénzintézetek azoknak a hiteladósoknak, akiknek a szerződését már korábban felmondta a bank - mondta Csillag Tamás egy a mai napon tartott sajtótájékoztatón. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet, hogy csak e levél birtokában tudják az ügyfelek elindítani azt az eljárást, mely során az Eszközkezelő megvásárolja az adott ingatlant, melyben az ügyfél bérlőként lakhat tovább.

Elveszik a nyugdíjasok megspórolt millióit
Egyre gyakrabban hallunk olyan esetről, amikor a bűnözők valamilyen ürüggyel bejutnak egy idős ember otthonába, ott kifigyelik, hol van a nyugdíjas megtakarított pénze, majd - kihasználva sebezhetőségét- elveszik azt tőle. Az eseteket abból a szemszögből is megvizsgálhatjuk, hogy az idős áldozatok úgy is megóvhatnák vagyonukat, ha vagyonukat nem a szekrény mélyén, hanem bankszámlában tartanák.

Elképzelhetetlen, hogy ne kelljen a nyugdíjkorhatárhoz nyúlni
Higgyük el azt, hogy öngondoskodni kell, ha nem tesszük bajban leszünk - nyitotta meg a a Portfolio.hu Öngondoskodási konferenciáját Holtzer Péter, az Oriens IM partnere. A nyugdíjkorhatár emelése elkerülhetetlen. Azokkal az intézményekkel szemben viszont, ahol hosszú távú megtakarítás megvalósítható, egyre nagyobb a bizalmatlanság. Ebből a bizalmi válságból következik, hogy a legnagyobb megtakarítással rendelkező réteg külföldre viszi vagyonát.

Nyugdíjmizéria: ki örülhet jövőre az új szabályoknak?
Jövőre sem szűnik meg teljesen az a lehetőség, hogy az öregségi korhatár elérése előtt a jelenlegi korengedményes nyugdíjhoz hasonló korhatár előtti ellátást lehessen igényelni. Az Országgyűlés által elfogadott törvényjavaslat szerint több esetben is megmarad ez a lehetőség.

Ennyi a nyugdíja Komár Lászlónak
Nyugdíjáról vallott Komár László, a magyar rock n' roll koronázatlan királya. Az énekes elmondása szerint, ha nem lennének az őt illető jogdíjak, havi apanázsából aligha tudna megélni.

Ennyit keresne jövőre Lázár János

Havonta bruttó 1,3 millió forintot keresnének jövő szeptembertől a frakcióvezetők az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat szerint, amelyet Lázár János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője terjesztett be a parlament elé. További 10 fideszes frakcióvezető-helyettes kaphatna biztosan több mint 990 ezer forintot, míg a többi képviselőcsoportból összesen 8 helyettes vezető keresne ennyit.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Itt van Matolcsy legújabb ötlete: túl szép, hogy igaz legyen
Az egyszerű állam ígéretével próbálja meg elbűvölni a nemzetgazdasági tárca a vállalkozásokat és a befektetőket. A Pénzcentrum.hu birtokába került programcsomag nagyszabású intézkedési terveket tartalmaz a versenyképességet romboló adminisztratív szabályok lebontására, azok megvalósulása azonban az előterjesztésben is jelzettek alapján eléggé kérdéses.

Válságban az euró: most akkor beváltsuk vagy ne?

Bár az euróbetét vonzereje a kamatláb miatt egyre csökken, ennek ellenére bizonyos esetekben a deviza továbbra is sokat ér, főként, ha megfelelően kezeljük. Éppen ezért a Pénzcentrum.hu, mint ahogy azt olvasóink már megszokhatták ismét összegyűjtötte a magyarországi pénzintézetek euróbetét konstrukcióit.

Tartozol az adóval? Szégyenfalra tehetnek az önkormányzatok
Januártól közzétehetik az önkormányzatok a helyi adóval, gépjárműadóval tartozó magánszemélyek, vállalkozások egyéb szolgáltatók nevét, címét és az adótartozás összegét. A türelmi idő meglehetősen szűkre szabott: az adó megfizetésének határidejét követő 10. napon már mehetnek is a szégyenfalra a renitensek.

Drágul az autópálya, megszűnik a hétvégi matrica jövőre
A tervek szerint január elsejével az euró/forint árfolyam változásához igazodva átlagosan 7,5 százalékkal emelkedik az autópálya e-matricák díja. A díjstruktúra legfontosabb újdonsága, hogy a heti (10 napos) termék fenntartása mellett megszűnik a 4 napos jogosultság a D1 kategóriában. Így a személygépkocsira váltható legolcsóbb e-matrica a két hétvégét magába foglaló heti (10 napos) lesz.

10 tipp: spórolj sokat idén karácsonykor

Visszavonhatatlanul közeledik a karácsony, a felmérések szerint a legtöbben ezekben a hetekben (pontosabban az elkövetkező hétvégéken) vásárolják meg az ajándékokat. A Pénzcentrum.hu most 10 tippet mutat, amelyek segítségével Te is kordában tarthatod az év végi kiadásokat.

Rendelj külföldről: százezreket is spórolhatsz
A karácsonyi vásárlással még a forint jelenlegi, gyenge árfolyamával számolva is tízezrek spórolhatóak meg, amennyiben valaki külföldről rendeli meg a szeretteinek szánt ajándékokat. Azonos termékek árai között ugyanis akár több mint 100 százalékos eltérés is lehet a különböző országokban.

Nézd meg: ezekkel az új pénzekkel fizetsz jövőre
Januártól új magyar pénzérmék kerülnek forgalomba, ez azonban nem jár a 2012-ig kibocsátott érmék bevonásával, cseréjével, mivel azokra a kibocsátásukkor érvényes jogszabályok vonatkoznak, és azok továbbra is forgalomban maradnak. A Pénzcentrum.hu most megmutatja, milyen forintokkal fizetünk a jövő évtől.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem