13 °C Budapest
Két argentin idősebb alkalmazottról készült vízszintes színes felvétel egy Buenos Aires-i szupermarketből. bolt bolti dolgozók idősek senior

Így jutnak extra pénzhez az élelmes magyar nyugdíjasok 2026 őszén: rengetegen vágnak bele

2026. augusztus 10. 10:02

Meghaladja a 140 ezret azoknak a 65 év felettieknek a száma Magyarországon, akik még mindig aktívak a munkaerőpiacon. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjkorhatárt betöltött népességnek 7,5 százaléka továbbra is dolgozik a legfrissebb adatok alapján. Az elmúlt években folyamatos, ütemes növekedés volt tapasztalható a nyugdíjas kort betöltött dolgozó lakosok számában és arányában, ami megtorpanni látszik 2026. I. negyedévére. Elfogyott talán a munkaerő-tartalék ebben a korosztályban? A Pénzcentrum friss elemzésében vizsgálta, hogyan változott az utóbbi években a foglalkoztatott idősek száma és aránya, illetve hogy mivel járhat ez a folyamat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint kerekítve 141 ezer 600 nyugdíjaskorú lakos dolgozott átlagosan Magyarországon 2026. I. negyedévében. Közülük több mint 16 ezren 75 év felettiek voltak, így a nyugdíjkorhatár felett dolgozóknak 11,4 százalékát tették ki. 

A KSH adatsora alapján már ismert, hogy 2025-ben csúcsot döntött Magyarországon a 65 éven felüliek aktivitása a munkaerőpiacon. 147 ezer dolgozó idős került a statisztikákba. Ez közel 39%-os növekedés a 2021-es éves adathoz viszonyítva. Időközben már ismert a 2026. I. negyedéves adat is, ami viszont visszaesést mutat a 2025. és 2024. I. negyedévi adataihoz képest is. Eszerint 141,6 ezer időskorú dolgozott Magyarországon.

Az alábbi grafikonon látható, hogy a 65 év felettieken belül, a 65-74 évesek, illetve a 75-89 évesek körében is volt visszaesés. Igaz, a 75 év felettiek körében csak kis visszaesés látszott, és csak a 2025. I. negyedéves adatokhoz képest. Tehát a visszaesés főként a 65-74 éves korosztályt érintette. Azt is érdemes látni, hogy a 75 év felettiek körében az elmúlt években kiugró növekedés látszott.

Mi okozhatta a visszaesést? Így nézve az adatokat, gondolhatnánk, hogy csak a 65 év felettiek körében csökkent a foglalkoztatottság, de valójában a lakosság teljes körében tapasztalható a visszaesés. A 2026. I. negyedéves értéknél - 4 millió 643,5 ezer főnél - alacsonyabb utoljára a 2021-es év első felében volt (amire még a világjárvány is jelentős hatással volt). Munkaerőpiaci adatok szempontjából sosem elhanyagolható az általános népességfogyás: 2026-ban már a 9,5 millió főt sem érte el Magyarország lakossága. A népesség elöregedése és fogyása a foglalkoztatás bővülésének lehetőségeit korlátozza. Ugyan az idősek foglalkoztatottságában van még kihasználatlan mozgástér, ez csak kis mértékben tudná kompenzálni a negatív demográfiai trendeket.

Az általános, kedvezőtlen demográfiai folyamatokon túl pedig a globális hatások következtében is hullámzó a hazai foglalkoztatottság. Az erősödő közel-keleti konfliktus hozta bizonytalanság, az energiaárak emelkedése a hazai vállalatok számára is teher, emiatt leépítés, vagy részmunkaidős foglalkoztatás mellett dönthetnek. Az NFSZ adatai szerint hazánkban júniusban már 1000 fő feletti volt a csoportos létszámleépítés. Ráadásul a nagyvállalatok mostanra széleskörben alkalmazzák az AI eszközöket, ami ugyancsak - további - létszámleépítéshez vezethez Magyarországon és globálisan is. A június elején bejelentett szigorítás a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatása kapcsán szintén nem a foglalkoztatottsági arány javulását vetití előre. 

Ennél természetesen jóval összetettebb folyamatok zajlanak a magyar munkaerőpiacon. Számos helyi, regionális, és globális kihívás gyengíti most a foglalkoztatottság stabilitását, miközben a magyar gazdaság versenyképességének egyik legfontosabb kérdése lehet az elkövetkezendő években, hogy képes-e kezelni a munkaerőpiacon jelentkező kihívásokat.

Nem érdemes tehát a 65 év feletti réteg foglalkoztatottságának visszaeséséből csak erre a korosztályra vonatkozó következtetéseket levonni. Tény, hogy ha egy vállalat létszámcsökkentésre kényszerül, egy nyugdíj mellett dolgozó alkalmazottat feltehetően előbb küldd el, mint egy fiatalabb, a bérén túl más bevéltellel nem rendelkező, akár kisgyermeket nevelő munkavállalót. Mindenesetre a foglalkoztatottság visszaesésének trendje általános, nem korlátozódik az idősekre, és egyelőre nem látni, hogy a hullámzás majd mikor és melyik irányba folytatódik.

Egyre több idős nő dolgozik

Egy másik érdekes trend, ami kiderül az adatokból, hogy a 65 év felett dolgozók körében egyre közelít egymáshoz a férfiak és a nők aránya. Amíg 2021-ben 44,6 százaléka volt az idős dolgozóknak nő, 2023-ban az arány 40,7-ig süllyedt. 2025-ben a teljes évet nézve 47,1 százalékra ugrott a 65 év felett dolgozó nők aránya a férfiakhoz képest, és a 2026. I. negyedéves adat még magasabb - 48,7 százalék - volt. 

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezt a tendenciát viszont kedvezőnek lehet nevezni, hiszen a 65 év feletti korosztályban a magyarországi nők aránya jelentősen magasabb, mint a fériaké, átlagosan tovább is élnek a nők. A foglalkoztatottság terén azonban mindig a férfiak javára billent a mérleg, aminek sok oka lehet. A nyugdíj utáni munka gyakran "férfias szakmákban" jellemzőbb, mint pl. az orvosok, egyetemi tanárok, jogászok körében. A nők esetében pedig a nyugdíjba vonulás utána sok családban az unokára vigyázás és más családi szerepek kerülnek fókuszba. Mindenesetre az is jellemző, hogy a nők jövedelme a nyugdíjazás után jellemzően alacsonyabb, az egészségi állapot pedig még bőven lehetővé tenné a munkavállalást, így az anyagi biztonság is nagyobb lenne - ezért is kedvező, hogy a 65 év feletti nők aránya nőtt az idős foglalkoztatottak körében. 

Néhány szót érdemes a statisztikák lehet értelmezésére is áldozni. A legtöbb foglalkoztatási statisztika csak 65 éves korig terjed, azonban a KSH tájékoztatási adatbázisában a 89 éves korosztályig találhatók információk. Fontos viszont, hogy a számadatok nagyságrendje miatt 2500-4999 főig az adatok csak fenntartással kezelhetők a magas mintavételi hiba miatt, 2500 fő alatt pedig figyelmen kívül hagyandók - hívta fel a figyelmet a statisztikai hivatal. Illetve a közölt abszolút számok kerekítése elektronikusan - egyedi korrekció nélkül - történt, ezért a részadatok összege nem mindig egyezik meg az összesített adatok megjelenített kerekített értékeivel. Tehát amikor szűkebb, a 65-74 éves korosztály, vagy a 75-89 éves korosztály adatait vizsgáljuk, akadhatnak eltérések, ezért ezeket az adatokat ennek tudatában érdemes értékelni. Azt is érdemes figyelembe venni továbbá az adatok értelmezésekor, hogy a világjárvány is jelentősen befolyásolta a munkaerőpiaci részvételt, főként 2021-ben.

Idővel kivezetheti magát a nyugdíjkorhatár?

Az elöregedő társadalmakban, amilyen Magyarország is, folyamatosan téma a nyugdíjkorhatár emelés, a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tétele. A magyar népesség medián életkora (44,8 év) alig különbözik már az EU-s átlagtól (44,9 év) 2025-ös adatok szerint, mindkét érték folyamatosan nő. Az viszont elmondható, hogy hazánk sokkal gyorsabb ütemben érte el ezt a szintet: 2015 óta 3,2 évvel emelkedett a medián életkor.

Az átlag- és medián életkor emelkedése önmagában még nem jelentene problémát, ha egészségesebben élnek tovább a lakosok és tovább maradnak aktívak is, csakhogy a számok alapján az eltartottsági ráta is egyre romlik az elöregedő társadalmakban, amilyen Magyarország is. Sok országban már meg is hozták a döntést a nyugdíjkorhatár ütemes megemeléséről: az elmúlt években például Szlovákia és Svédország is valamilyen formában a várható élettartam növekedéséhez kötötte a nyugdíjkorhatár emelését, ahogy azt Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Olaszország, Hollandia és Portugália már korábban megtette. A nyugdíjazási kor Hollandiában és Svédországban 70 évre, Észországban és Olaszországban 71 évre, míg Dániában akár 74 évre is emelkedhet.

Magyarországon egyelőre nem téma egyenlőre a nyugdíjkorhatár emelése: az Orbán-kormány nem tartotta napirenden a hazai és külföldi szakértők által évek óta sürgetett nyugdíjreform kérdését, a Magyar-kormány pedig egyelőre az akut problémák megoldásán dolgozik. Hazánkban elviekben legutóbb 2022. január 1-jén zárult le egy nyugdíjkorhatár-emelési ciklus, melynek következtében a nyugdíjkorhatár 65 év lett. (Az 1957-ben és az után születettek már csak a 65. életévük betöltése után vonulhatnak nyugdíjba, kivéve a nők40 lehetőség igénybe vevőit.) Előbb-utóbb viszont muszáj lesz szembenézni az elöregedés okozta gazdasági és társadalmi krízissel valamelyik kormánynak.

Vannak olyan vélemények is, miszerint nem lesz szükség a nyugdíjkorhatár emelésére, hiszen a foglalkoztatottság így is egyre emelkedik 65 éves kor felett. Ezáltal "kivezeti magát" a nyugdíjkorhatár. A jelenlegi rendszerben valóban megérheti a munkavállalónak nyugdíjazást követően, nyugdíj mellett tovább dolgozni, ahogy a munkáltatóknak is kevesebb járulékot kell fizetni. Csakhogy erre még mindig keveseknek van lehetősége. Bár a munkaerőpiac folyamatosan próbál alkalmazkodni a munkavállalók igényeihez, még mindig nem elég rugalmas rengeteg munkáltató ahhoz, hogy vonzó lehetőséget kínáljon nyugdíjasoknak, diákoknak, vagy kisgyermekeseknek. Így nem is fog a jelenlegi bizonytalan körülmények stabilizálódni a munkaerőpiac és tovább bővülni az idősek foglalkoztatottsága.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?