Emelkedő tőzsdei grafikon egy kereskedési táblán háttérben.

Nagyot kaszált, aki ma ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén

2026. augusztus 28. 18:11

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1019,91 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 150 666,43 ponton zárt pénteken. Az árfolyamok aktuális alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.

A részvénypiac forgalma 22,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek azt mondta, hogy napközben csendes, átlag alatti forgalom mellett zajlott a kereskedés, a BUX a nyugat-európai tőzsdékhez képest alulteljesítő volt. Zárásra az indexet felhúzták, az OTP és Richter papírjai is pozitív tartományban zártak.

A nap legjobban teljesítő részvénye az elmúlt napokban gyengébben teljesító Mol volt, amely ismét 5 ezer forint felett zárt. Az olajtársaság péntek délután közölte, hogy megállapodott a magyar állammal a Mol-Új Európa Alapítvány megszűnéséhez kapcsolódó elszámolásról és ezzel több mint 40 milliárd forint piaci értékű likvid pénzügyi vagyont kapott vissza, ami az elemző szerint nagyon pozitív hír.

  • A Mol 92 forinttal, 1,86 százalékkal, 5050 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 380 forinttal, 0,83 százalékkal, 46 000 forintra nőtt, forgalmuk 15,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 26 forinttal, 1,03 százalékkal, 2504 forintra csökkent, forgalma 757,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,07 százalékkal, 13 370 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 9567,72 ponton zárt pénteken, ez 33,47 pontos, 0,35 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 18. vasárnap
Lukács
42. hét
Október 18.
Missziók Világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 17. 19:20