Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Nincs költségvetési fedezet az oktatást segítő dolgozók béremelésére, ezért a szakszervezet sztrájkra készül. A PDSZ szerint több tízezer érintett helyzete maradt rendezetlen, miközben a kormány nem tett ajánlatot, írja a Népszava.
Nem kaptak ajánlatot a kormánytól a nevelést-oktatást segítő, úgynevezett NOKS-dolgozók bérrendezésére, ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megkezdi a sztrájk előkészítését. Erről a szervezet képviselői számoltak be, miután másodszor egyeztettek a Belügyminisztérium köznevelési államtitkárával, Maruzsa Zoltánnal.
A tájékoztatás szerint az államtitkár közölte: nincs költségvetési fedezet a béremelésre, és felhatalmazása sincs arra, hogy ezekben a kérdésekben döntést hozzon.
A PDSZ követelései között szerepelt az is, hogy minden közoktatásban dolgozó – így például a karbantartók – a pedagógusokhoz hasonlóan évi 50 nap szabadságra legyen jogosult. Ezzel kapcsolatban sem született előrelépés.
A szakszervezet szerint nem maradt más eszközük, ezért a sztrájk megszervezésére készülnek, amelynek részleteiről később adnak tájékoztatást.
A béremelési javaslat szerint a felsőfokú, nem pedagógus végzettségű dolgozók fizetését bruttó 410,5 ezer forintról 718 ezer forintra emelnék. A további kategóriákban is jelentős emelést kérnek, amely összesen mintegy 67 ezer embert érintene, többek között iskolatitkárokat, könyvtárosokat, dajkákat és rendszergazdákat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakszervezet számításai szerint a bérrendezés éves szinten 134,6 milliárd forintba kerülne, ami a központi költségvetés mintegy 0,3 százalékát jelenti.
A sztrájkhajlandóság felmérése alapján a válaszadók 94 százaléka jelezte, hogy részt venne egy kétórás figyelmeztető sztrájkban, ami erős támogatottságot mutat az intézkedések iránt.
Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el
Az elmúlt években látványos fordulat történt a kereskedelemben. Az inflációs időszak után a vásárlók árérzékenyebbek lettek, a boltok pedig egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg őket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag hűségkártyával aktiválhatók, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmondd, Te mit gondolsz a hűségkártya-programokról.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







