Azok járhatnak most nagyon jól, akiknek ilyen végzettsége van: szó szerint kapkodnak értük a cégek, jó pénzt fizetnek

Hogyan foglalnád össze a média design szak lényegét azok számára, akik még egyáltalán nem ismerik ezt a képzést?

Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a média design szak jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem egyik leginnovatívabb képzése. Olyan szakembereket képezünk, akik egyszerre nyitottak a művészeti és a technológiai területekre, és mindkét irányban professzionális szinten tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

A szak központi gondolata a művészet és a technológia összekapcsolása. A képzés a két terület találkozási pontján helyezkedik el, és abban segítjük a hallgatókat, hogy mindkét világban magabiztosan eligazodjanak.

A hozzánk érkező hallgatók erős művészeti alapokat szereznek, miközben korszerű technológiai ismereteket is elsajátítanak. A képzés végére olyan készségekkel és tudással rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy sokféle kreatív és technológiai pozícióban sikeresen megállják a helyüket.

Mennyire fiatal ez a képzés? Mikor jött létre, és mikor vált szélesebb körben ismertté?

A média design képzés gyakorlatilag a Budapesti Metropolitan Egyetemmel együtt jött létre. Az egyetem idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját, így a szakunk is nagyjából ugyanennyi időre tekint vissza. Ennek ellenére még mindig fiatalnak számít, hiszen folyamatosan megújuló, dinamikusan fejlődő területről van szó.

Ahogyan már említettem, ez az egyetem egyik leginnovatívabb és legmodernebb képzése.

Ez azt jelenti, hogy mi vagyunk azok, akik a munkaerőpiacon megjelenő új normákat, tudásanyagokat és technológiákat elsőként honosítjuk meg a felsőoktatásban.

Mi fogadjuk be ezeket az újdonságokat, és igyekszünk beépíteni őket a saját képzési rendszerünkbe.

A szak tehát egy folyamatosan megújuló, tulajdonképpen kortalan képzés, amely minden új technológiai hullámmal friss lendületet kap. Ilyen például a mesterséges intelligencia megjelenése is, amely új irányokat és lehetőségeket nyitott meg a média design területén.

Mennyire interdiszciplináris ez a szak? Említetted, hogy elég innovatív a képzés, szóval feltételezem, hogy egyszerre több területet is lefedtek vele.

A képzésünk teljes mértékben interdiszciplináris, hiszen rendkívül sok különböző területtel tudunk együttműködni. A médián túl szoros kapcsolatban állunk többek között a grafika, a mozgókép, a film és minden olyan vizuális terület világával, amely mozgóképes tartalommal foglalkozik.

Emellett olyan intézményekkel is lehetőségünk nyílik együtt dolgozni, mint például a Semmelweis Egyetem. Így más tudományterületekkel is képesek vagyunk kooperálni, különösen akkor, ha nyitottak arra, hogy saját szakterületüket vizuális vagy adatvizualizációs formában közelítsék meg.

A szak tehát valódi találkozási pontja a különböző tudományágaknak, ahol a vizuális gondolkodás és a technológiai megközelítés összekapcsolódik.

Balogh Áron, Főiskolai Docens, Animáció és Média Design Tanszék - Metropolitan Egyetem. Fotó: Mudra László

Rendelkeztek-e adatokkal arról, hogy évente körülbelül hányan jelentkeznek erre a szakra?

Szinte minden évben túljelentkezés tapasztalható, ugyanakkor igyekszünk minden érdeklődőt nyitottan fogadni. Nem tudom, hogy a későbbi kérdéseid között szerepel-e, de talán ide kapcsolódik: rendkívül sokféle háttérrel érkeznek hozzánk a jelentkezők.

Van, aki a grafika területén erős, mások a mozgóképes vagy filmes irányból érkeznek. Vannak, akik a multimédia világában mozognak otthonosan, és olyanok is, akiket a játékfejlesztés érdekel. Jelentős számban vannak olyan hallgatók is, akik felhasználói felület- és felhasználói élménytervezéssel foglalkoznak, illetve fejlesztési kompetenciákkal rendelkeznek, például front-end vagy teljes körű fejlesztői tudással.

Mindenkit nyitottan várunk, mert a feladatunk az, hogy ebből a sokszínű jelentkezői körből megtaláljuk azokat, akik valóban kapcsolódni tudnak a szakhoz. Ez általában nagyon magas felvételi létszámot eredményez.

A hozzánk való bekerülés viszonylag könnyűnek mondható, de az igazi kihívások akkor kezdődnek, amikor a hallgató megérkezik, és szembesül a technológiák sokféleségével, valamint azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel a képzés során találkozik.

Milyen készségek fontosak ezen a szakon, és milyen iskolai előélettel érdemes ide jelentkezni?

Általánosságban elmondható, hogy a hozzánk érkező hallgatók – különösen az alapképzésben – többnyire valamilyen grafikai vagy mozgóképes háttérrel rendelkeznek, hiszen ezeket a területeket a középiskolai környezetben is könnyebben el lehet sajátítani.

Sokan érkeznek olyan fiatalok is, akik a játékfejlesztés iránt érdeklődnek, és már rendelkeznek bizonyos technikai kompetenciákkal: írtak kisebb kódokat, készítettek egyszerűbb programokat vagy scripteket, rajzoltak, festettek, digitális illusztrációkat, animációkat hoztak létre. Ezeket a készségeket különösen értékeljük.

A hozzánk beérkező portfóliók ezért rendkívül sokszínűek. Gyakran látunk olyan munkákat, amelyek videókészítéshez kapcsolódnak: vágóképek, rövidfilmek, közösségi médiára gyártott multimédiás tartalmak, videóvágási próbálkozások, operatőri gyakorlatok. Mások inkább az interaktív területek felé orientálódnak: foglalkoznak virtuális valóság szemüvegekkel, webfejlesztéssel, programozással, vagy már kísérleteznek különböző interaktív technológiákkal.

Ezek azok a kompetenciák, amelyek egyre gyakrabban megjelennek a portfóliókban, és amelyek jól mutatják, hogy a jelentkezők mennyire sokféle háttérrel érkeznek hozzánk.

Milyen konkrét munkakörökben lehet ezzel a végzettséggel elhelyezkedni? Mely iparágakban, illetve milyen szakmákban hasznosítható ez a tudás?

A célunk az, hogy a hallgatók a diploma megszerzésekor minél szélesebb és sokoldalúbb portfólióval rendelkezzenek. Azokat a készségeket, amelyeket a jelentkezők már a belépéskor magukkal hoznak, a kimeneti oldalon is igyekszünk biztosítani, csak jóval magasabb, professzionális szinten. A képzés felépítése úgy néz ki, hogy az első évben egy átfogó, a digitális területek nagy részét lefedő alapozást kapnak. Megtanulják a képszerkesztés alapjait, megismerkednek a videóvágással, az animáció első lépéseivel, és minimális háromdimenziós gyakorlatot is szereznek. Emellett fotós és videós gyakorlatokon is részt vesznek, hogy a képkompozíciós tudás is szervesen kapcsolódjon a digitális kompetenciákhoz.

A második évben kezdődik a specializáció, ahol külön irányokra bontjuk a képzést. Az egyik ilyen irány a játékfejlesztés, amely Magyarországon teljesen egyedülálló. A hallgatók valós idejű háromdimenziós grafikai motorokat tanulnak, olyanokat, amelyeket a legnagyobb játék- és filmstúdiók is használnak. Ez a specializáció annyira friss, hogy jelenleg még csak az első évfolyam halad rajta végig, és most találkoznak először olyan szakemberekkel, akik a piacon is aktívak. Ez óriási lehetőség számukra, hiszen ők lesznek az elsők, akik ilyen diplomát tarthatnak a kezükben, és ez közvetlenül segítheti őket abban, hogy játékfejlesztő vagy filmipari stúdiókban helyezkedjenek el.

A másik specializáció a multimédia, ahol a filmes és videós kompetenciák kerülnek előtérbe. A hallgatók háromdimenziós technológiákat, utómunka szoftvereket és olyan iparági eszközöket tanulnak, amelyeket a legnagyobb stúdiók is használnak. Ezen a területen elérhető számukra egy teljesen mobil mozgásrögzítő technológia is: egy speciális ruha, amely szenzorok segítségével képes a valós mozgást digitális formában rögzíteni és valós időben megjeleníteni. A rögzített mozgás később bármilyen játékmotorba vagy utómunka szoftverbe átültethető. Ez a technológia jelenleg csak a Budapesti Metropolitan Egyetem média design szakán érhető el a magyar felsőoktatásban.

A multimédia specializáció mellett a fejlesztési irány is hangsúlyos. Az interjú helyszíne, az Infopark, a világ vezető technológiai vállalatainak közvetlen környezete. A hallgatók, amikor kilépnek az egyetem ajtaján, ezekkel a cégekkel találják szemben magukat. Ez a környezet meghatározza azt is, hogy a szaknak milyen kompetenciákat kell fejlesztenie. A vállalatok olyan fiatal szakembereket keresnek, akik nem csupán egyetlen szoftverhez értenek, hanem képesek a technológiai tudásukat egy nagyvállalati munkafolyamatba beilleszteni, és átlátják a társterületek munkáját is.

A média design szak ebben nagyon erős, mert nem szűkíti le a hallgatók fókuszát egyetlen területre. Nem csak operatőröket vagy csak fejlesztőket képzünk, hanem olyan szakembereket, akik több területet is értenek, és könnyen tudnak alkalmazkodni a gyorsan változó technológiai környezethez.

A mesterséges intelligencia előretörése is azt mutatja, hogy ma már nem lehet egyetlen szoftverre vagy egyetlen kompetenciára építeni egy karriert. Sokkal tágabban kell értelmezni a munkafolyamatokat, és képesnek kell lenni arra, hogy valaki gyorsan alkalmazkodjon az új helyzetekhez.

Balogh Áron, Főiskolai Docens, Animáció és Média Design Tanszék - Metropolitan Egyetem. Fotó: Mudra László

A munkaerőpiacon ez a szaktudás mennyit érhet? Hogyan alakulnak jelenleg a piacon a vonatkozó munkakörökhöz kapcsolódó keresetek?

Beszéltünk arról, hogy a képzés több irányba is nyit: van nálunk játékfejlesztés, multimédia és egyre hangsúlyosabban jelenik meg a fejlesztési terület is. Ezek mind külön szakmai világok, és mindegyikben mások a belépési szintek, mások a junior pozíciók, és természetesen mások a fizetési sávok is. Éppen ezért nehéz egyetlen számmal válaszolni.

Általánosságban azt tudom mondani, hogy a mi végzőseink a piacon egy erős középmezőnyben tudnak elhelyezkedni már junior szinten is. Ha valaki a fejlesztési irányba megy tovább – például front-end vagy teljes körű fejlesztőként –, akkor a kreatív háttér, amit nálunk megszerez, komoly előnyt jelent. Ezekkel a kompetenciákkal a junior kategórián belül is inkább a felsőbb sávok felé tudnak elmozdulni.

A játékfejlesztés külön történet, hiszen ez Magyarországon egyedülálló specializáció, és most fognak először végezni az első hallgatók.

Éppen ezért azt reméljük, hogy ők a lehető legmagasabb junior fizetési sávokban tudnak majd elhelyezkedni, hiszen olyan tudást kapnak, amelyet jelenleg más képzés nem ad. Itt tényleg a maximum felé törekszünk.

A multimédia irányban – legyen szó háromdimenziós munkáról, utómunkáról vagy videós tartalomgyártásról – szintén nagyon széles a skála. A nagyobb stúdiókban természetes, hogy az első lépéseknél még junior fizetési sávokkal kell számolni, de ezekben a szakmákban nagyon erős a szakmai ranglétra. Mi pedig arra készítjük fel a hallgatókat, hogy gyorsan tudjanak előrelépni. A cél az, hogy ne ragadjanak be hosszú időre a belépő szintre, hanem viszonylag hamar eljussanak a medior, majd a szenior kategóriákba.

Az eddigiek alapján nekem úgy tűnik, eléggé technológia-központú, majdhogynem mérnöki képzésről beszélünk. Mennyire fontos a művészi véna, mennyi szerepet kap a képzésben a művészet?

Én személy szerint a technológiai környezetben érzem magam igazán otthon, hiszen fejlesztéssel foglalkozom már nagyon régóta, ezért természetes, hogy az interjú során emiatt erősebben jelenik meg ez a szemlélet. Ugyanakkor maga a média design szak kifejezetten arra törekszik, hogy egyensúlyt teremtsen a technológia és a művészet között. Való igaz, hogy a technológia nagyon fontos szerepet kap a képzésben, de legalább ennyire hangsúlyos a művészi oldal is, és az a velünk született kreatív képesség, amelyet érdemes kibontani és fejleszteni.

Mi úgy tekintünk a technológiára, mint egy eszközre a művész kezében. Ezeket az eszközöket igyekszünk a művészet szolgálatába állítani, és erre tanítjuk a hallgatóinkat is. Közben viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy a technológiai fejlődésre ne figyeljünk eléggé, hiszen ez a terület folyamatosan változik, és nekünk lépést kell tartanunk vele.

A két oldal közötti egyensúly megtalálása az egyik legnagyobb kihívásunk. Ez egy olyan folyamatosan változó, egymást alakító jelenség, ahol időnként a technológia kerül előtérbe, máskor pedig a művészet dominál. Előfordul, hogy egy-egy félév vagy tantárgy inkább technológiai fókuszú, máskor pedig a művészi gondolkodás kap nagyobb hangsúlyt. Összességében azonban a kettő egyensúlyban van jelen a képzésben.

Az óráink felépítése, tematikája és szerkezete is ezt az egyensúlyt próbálja megőrizni. A célunk az, hogy a hallgatók egyszerre legyenek technológiailag felkészültek és művészileg érzékenyek, mert a média design területén mindkét oldalra szükség van.

Mit gondolsz, a technológiát hogyan tudjátok úgy felhasználni, hogy a kreativitást segítse, és ne megölje, vagy felváltsa azt?

Ha most megkérdeznéd a hallgatóinkat, valószínűleg nagyon különböző válaszokat kapnál. Akikben erősebb a technikai érdeklődés, azok sokkal könnyebben állítják a technológiát a kreatív folyamat mellé, és gyorsabban megtalálják a helyét a művészi munkában. Akik viszont inkább a művészet felől érkeznek, vagy abban érzik magukat otthon, számukra a technológia általában lassabban válik természetes eszközzé. Nekik idő kell ahhoz, hogy a szoftvereket és a technikai megoldásokat magabiztosan használják.

Mi ezt a folyamatot úgy próbáljuk támogatni, hogy nem a klasszikus, szoftverközpontú oktatási modellt követjük. Nem gondoljuk célravezetőnek, hogy leültetjük a hallgatókat, és végigmegyünk egy program összes funkcióján. Ehelyett olyan projektalapú módszerekkel dolgozunk, amelyekben a technológia valóban eszközként jelenik meg, például csapatmunkában kell megvalósítaniuk egy konkrét projektet, és a technikai megoldások csak akkor válnak igazán fontossá, amikor a cél eléréséhez szükségük lesz rájuk. Így a technológia nem önmagáért kerül előtérbe, hanem természetes módon kapcsolódik a kreatív folyamathoz.

Ez a projektalapú oktatás a Metropolitan Egyetemen nagyon fontos része a képzésnek. Ráadásul rengeteg piaci partnerrel dolgozunk együtt, akik valós feladatokkal keresik meg a hallgatóinkat. Most is fut több olyan megbízás, ahol egy-egy cég konkrét problémájára kell kreatív és technológiai megoldást találniuk. Ilyenkor a technológia nemhogy nem öli meg a kreativitást, hanem kifejezetten segíti azt: új lehetőségeket nyit meg, és olyan eszközöket ad a hallgatók kezébe, amelyekkel sokkal izgalmasabb, összetettebb és korszerűbb munkákat tudnak létrehozni.

A célunk tehát az, hogy a technológia ne váltsa fel a kreativitást, hanem erősítse és támogassa azt. És amikor ez jól működik, akkor a két terület nem egymás ellen dolgozik, hanem egymást kiegészítve hoz létre valami újat.

Balogh Áron, Főiskolai Docens, Animáció és Média Design Tanszék - Metropolitan Egyetem. Fotó: Mudra László.

Mi lehet a jövőben, ami igazán nagy érték lesz a munkaerőpiacon: a gyorsaság, vagy inkább az egyediség?

Ez egy nagyon jó kérdés, és elsőre talán egyszerűnek tűnik, de valójában egyáltalán nem az. A munkaerőpiac ma egyértelműen a gyorsaságot várja el: minél gyorsabban, minél hatékonyabban szeretnének eredményeket látni, legyen szó adatvizualizációról, mozgóképes tartalomgyártásról, grafikáról vagy bármely más, a mi területünkhöz kapcsolódó munkáról. A tempó tehát egyértelműen felértékelődött.

Ugyanakkor ott van a kérdés másik fele: mennyire kell egy munkának egyedinek, valóban különlegesnek lennie? Ma már a mesterséges intelligencia segítségével nagyon gyorsan lehet látványos eredményeket előállítani. A gyorsaság tehát sokszor nem probléma.

Az egyediség viszont továbbra is óriási érték, és ezt a gépek jelenleg nem tudják teljes mértékben pótolni. A mozgókép területén például még messze nem tart ott a technológia, hogy egy művészi koncepciót teljes értékűen átvegyen és önállóan megvalósítson.

Én azt gondolom, hogy a művészre mindig szükség lesz. Arra az alkotói energiára, ami egy közös munkafolyamatban megszületik, semmilyen automatizmus nem képes igazán rárétegződni. Egy filmgyártási folyamatban, egy fejlesztőcsapat munkájában vagy bármilyen kreatív projektben a csapatdinamika, az egymásra való kíváncsiság, az együtt gondolkodás pótolhatatlan. Ezekből az emberi energiákból születnek meg azok az igazán egyedi, különleges alkotások, amelyek túlmutatnak a puszta technikai megoldásokon.

A mesterséges intelligencia és más automatizmusok sok mindenben segítenek, gyorsítanak, támogatnak, de az egyediség, az alkotói gondolkodás, a valódi kreatív döntések továbbra is az ember kezében maradnak. És éppen ez az a pont, ahol a kettő – a gyorsaság és az egyediség – nem egymás ellen dolgozik, hanem egymást kiegészítve tud igazán értékes eredményt létrehozni.

Nemrég beszéltem egy ismerősömmel, aki pont ilyen szakon végzett, most pedig filmes területen dolgozik. Eléggé megijedt, amikor betört a piacra az AI. Jogosan?

A filmes és kreatív szakmákban teljesen érthető, hogy sokan fenyegetésként élték meg a mesterséges intelligencia megjelenését. Valóban elindult egy nagyon gyors integrációs folyamat, és nemcsak azok az eszközök jelentek meg, amelyeket böngészőben használunk, hanem a professzionális szoftverekbe is beépültek az AI‑funkciók. Ma már ott vannak a tervezőprogramokban, a grafikai és háromdimenziós szoftverekben, sőt a fejlesztést támogató eszközökben is. Ezek a rendszerek tehát nem kívülről érkeznek, hanem a mindennapi munkafolyamatok részévé váltak.

Én mégis úgy látom, hogy ezek az eszközök nem kiváltani akarják az embert, hanem sokkal inkább társakká váltak a munkában. Olyan összetett és korábban elérhetetlen munkafolyamatokat tesznek lehetővé egyetlen alkotó számára is, amelyekhez régen egész csapatokra volt szükség. Éppen ezért szerintem érdemes velük kísérletezni, érdemes megismerni őket, és érdemes kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket biztosítanak.

Én magam is napi szinten használom ezeket az eszközöket, és fejlesztőként azt látom, hogy megfelelő előképzettséggel és jól felépített munkafolyamatokkal nagyon jól illeszthetők bármilyen kreatív vagy technikai feladathoz. Természetesen vannak kihívások is. A piacon megjelentek olyan megoldások, amelyek azt ígérik, hogy egy perc alatt teljes videót, filmet vagy weboldalt készítenek. Ez ijesztő lehet, főleg azoknak, akik eddig ezeket a feladatokat végezték.

De fontos látni, hogy ez nem csak a médiapiacra igaz. Ugyanez történik az irodai munkák nagy részével is: a mesterséges intelligencia rengeteg folyamatot át fog alakítani. A jelenlegi állás szerint belátható időn belül az irodai munkák jelentős része átalakul vagy megszűnik. Ez valóban nagy változás, és természetes, hogy sokan tartanak tőle.

Ugyanakkor ezek az eszközök olyan képességeket adnak az egyének és a csapatok kezébe, amelyek korábban elérhetetlenek voltak. Éppen ezért azt gondolom, hogy az átalakuló munkafolyamatokban rengeteg új, összetett és izgalmas feladat jelenik majd meg, amelyekre eddig nem is gondoltunk. A hangsúly nem azon lesz, hogy mi tűnik el, hanem azon, hogy milyen új lehetőségek nyílnak meg.

Én alapvetően bizakodó vagyok a technológiával kapcsolatban, és ezt közvetítem a hallgatóink felé is. Azt gondolom, hogy ezek felé az eszközök felé nyitni kell. Az egyetem számára is kiemelten fontos irány, hogy minél jobban integráljuk ezeket a kompetenciákat a képzésbe, miközben megőrizzük az alapvető művészeti és technikai készségek átadását. A cél az, hogy a hallgatók egyszerre legyenek felkészültek a klasszikus alkotói folyamatokban és az új, megújuló technológiák világában is.

Nemcsak a media designerek, hanem manapság bárki létrehozhat képi és audiovizuális tartalmakat, előképzettség nélkül. Szakmai szemmel hogyan látod ezeknek a rövid idő alatt legyártott tartalmaknak a minőségét, és mit gondolsz erről a folyamatról, hogy kezdik elárasztani a digitális teret?

Ez talán az interjú eddigi legnehezebb kérdése, mert csak egy pillanatképet tudunk róla mondani, és ez a pillanatkép elképesztő gyorsasággal változik. Ha ugyanezt a kérdést egy vagy két évvel ezelőtt tetted volna fel, akkor valószínűleg azt mondtam volna, hogy a mesterséges intelligencia által generált képek és videók kifejezetten gyengék, sokszor zavaróak, és nem is igazán szeretnék ilyeneket látni. Azóta viszont rengeteget finomodtak ezek a technológiák.

És itt nem csak a mozgóképről beszélek. A fejlesztésben, a kódolásban is óriási változás történt. Régen ezek az eszközök tele voltak hibával, nem láttak át nagyobb kódrendszereket, csak egy-egy fájlt vagy apró részletet tudtak értelmezni. Ma viszont már képesek több ezer fájlból álló rendszereket is átlátni, megérteni, továbbfejleszteni, fejlesztési stratégiákat javasolni, sőt akár teljesen új modulokat vagy komplett projekteket létrehozni – és sokszor egészen jó minőségben.

Ez azt jelenti, hogy bizonyos munkafolyamatok hosszú távon biztosan átalakulnak. A fejlesztés ilyen, és a mozgóképgyártás is ebbe az irányba tart. A minőség folyamatosan javul, és ez a fejlődés nem fog megállni.

Éppen ezért nem szeretnék most végleges választ adni. Mire valaki ezt az interjút olvassa, jó eséllyel már egy újabb szintre lépett a technológia. A videó- és képgenerálás területén ma már egészen elképesztő alkotások születnek – néha félelmetesen jók is. Ugyanakkor közben valami el is vész. Pont az, amiről korábban beszéltünk: a közös alkotás élménye, az együtt gondolkodás, az a belső szándék és autonóm művészi energia, ami egy film vagy bármilyen mozgókép mögött ott van. Egyetlen prompttal ezek a rétegek eltűnnek, és bár a végeredmény csillogó és látványos, sokszor mégsem tudjuk olyan munkafolyamatokba beilleszteni, ahol a valódi alkotói szándék is megjelenik.

Tehát egyszerre látok benne félelmetes gyorsaságot és lenyűgöző lehetőségeket. A minőség javul, a technológia fejlődik, de az emberi alkotásnak van egy olyan dimenziója, amit ezek az eszközök ma még nem tudnak pótolni.

Balogh Áron, Főiskolai Docens, Animáció és Média Design Tanszék - Metropolitan Egyetem. Fotó: Mudra László

Ahhoz egyébként, hogy ilyen félelmetesen jó legyen - ahogy fogalmaztál -, kell bármilyen tudás, vagy egy kis adag szerencsével már összejöhet? Sokak szerint egy prompt után már senki sem tudja, mi történik az algoritmuson belül, csak lefut egy kód, és teljesen randomizálva dől el, hogy mi jön ki belőle.

Valóban előfordul, hogy egy-egy generált kép vagy videó félelmetesen jó lesz, de ez nem pusztán szerencse kérdése. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor egyetlen prompt is látványos eredményt ad, de a valóság ennél jóval összetettebb. Már a mesterséges intelligencia előtti időszakban is léteztek generatív eszközök: részecskeszimulációk, automatikusan létrehozott karakterek, különböző háromdimenziós modellező funkciók. Ezek mind azt mutatták, hogy a szoftverek képesek bizonyos folyamatokat önállóan elvégezni, de ezek még messze nem voltak olyan fejlettek, mint a mai rendszerek.

A mostani technológiai forradalom azonban egészen más szintet képvisel. Ezek az eszközök már nem egyszerűen véletlenszerűen generálnak valamit egy prompt alapján. Sokkal mélyebb tudásra, gyakorlásra és megértésre van szükség ahhoz, hogy valóban professzionális eredmény szülessen. Ha például háromdimenziós tartalomról beszélünk, vagy mozgóképről, akkor ezek mögött komoly pipeline-ok állnak: olyan munkafolyamatok, amelyekben a mesterséges intelligencia ugyan jelen van, de csak egy része a teljes rendszernek.

A böngészőben futó, látványos „egy prompt – egy csoda” élmény sokszor illúzió. A valódi, szakmailag is értékes eredményekhez ma is szükség van a szoftverek ismeretére, a technikai háttér megértésére, és arra, hogy valaki tudja, hogyan kell ezeket az eszközöket egy nagyobb munkafolyamatba beilleszteni. A mesterséges intelligencia rengeteget segít, gyorsít, inspirál, de nem helyettesíti a szakmai tudást.

Éppen ezért a hallgatóknak ma már nemcsak a klasszikus szoftvereket kell megtanulniuk, hanem az új AI‑alapú eszközöket is. Ezek együtt alkotnak egy olyan tudásrendszert, amelyben a mesterséges intelligencia nem helyettesíti az alkotót, hanem kibővíti a lehetőségeit. A jövőben pedig még több ilyen eszköz érkezik majd, amelyeket meg kell tanulni használni – és ezek már most is egyre inkább a professzionális munkafolyamatok részévé válnak.

Több közvélemény-kutatás és felmérés is azt mutatja, hogy az emberek rendkívül elutasítóak a mesterséges intelligenciával szemben. Neked mi a tapasztalatod? Szerinted jöhet kiábrándulás, amelynek során majd tömegesen „teszik le” az internetet az emberek, és visszatérnek mondjuk a könyvekhez?

Ez egy nagyon összetett kérdés, és szerintem mindannyian érezzük, hogy nincs rá egyértelmű válasz. Én magam is tapasztalom azt a kettősséget, amiről beszélsz. A könyvespolcomon sorakoznak azok a könyvek, amelyeket szeretnék elolvasni, és bár a nap nagy részét számítógép előtt töltöm, néha kifejezetten vágyom arra, hogy eltávolodjak ettől a világtól, és visszatérjek valami csendesebb, analógabb élményhez. Ez teljesen természetes reakció.

Érdekes élmény volt számomra, amikor az elsőéves hallgatókat kérdeztem meg arról, hogyan viszonyulnak a mesterséges intelligenciához. Bennem nagy lelkesedés van a technológia iránt, és általában minden új irány felé nyitottan fordulok. A teremben ülő körülbelül száz hallgató fele ugyanezt érezte: kíváncsiságot, izgalmat, érdeklődést. A másik fele viszont inkább elfordult ettől a világtól, és azt mondta, hogy ő sokkal szívesebben dolgozna hagyományos eszközökkel, és nem szeretné, ha a technológia ennyire meghatározná a mindennapjait.

Ez a kettősség szerintem nemcsak az egyetemistákban van jelen, hanem a teljes társadalomban. Mindannyian keressük a helyünket ebben az új helyzetben. Egyszerre vonz bennünket a technológia gyorsasága és lehetőségei, ugyanakkor ott van bennünk a vágy arra is, hogy megőrizzük a saját eszközeinket, a saját tempónkat, a saját hagyományainkat. És valahol mindannyian próbáljuk megtalálni azt a pontot, ahol ez a két világ találkozik.

Hogy lesz-e ebből kiábrándulás vagy elfordulás? Ezt ma még nem lehet biztosan megmondani. A történelemben valóban sokszor előfordult, hogy az emberek egy idő után visszafordultak a régi felé – gondoljunk csak a retró divatra, a bakelitlemezek visszatérésére vagy a filmes analóg technikák újrafelfedezésére. De ugyanígy igaz az is, hogy az új technológiák hosszú távon mindig beépültek az életünkbe, csak idő kellett hozzá, hogy megtaláljuk velük a saját egyensúlyunkat.

Én azt látom, hogy ez most is így lesz. A mesterséges intelligencia nem fog eltűnni, és nem is kell tőle félni. Inkább azon múlik minden, hogy mennyire tudjuk megtalálni a saját helyünket mellette, és mennyire tudjuk a saját eszközeinket, a saját alkotói világunkat megőrizni úgy, hogy közben nyitottak maradunk az újra is. Ez a kérdés szerintem még sokáig nyitott marad, és mindannyian folyamatosan keressük rá a választ.

Említetted, hogy már a cikk megjelenésekor is változhat jó néhány dolog a most elhangzottak közül. Összességében mégis, hogyha meg kéne nevezni a következő évek legnagyobb történését, áttörését vagy kihívását, mi lenne az?

A „következő évek” ma már egy szinte teljesen értelmezhetetlen időtáv. A technológia olyan gyorsan változik, hogy amit ma biztosnak látunk, az néhány hónap múlva már teljesen más képet mutathat. Fejlesztőként és oktatóként is azt érzem, hogy ez a távlat annyira bizonytalan, hogy nem is igazán lehet klasszikus értelemben vett jóslatot adni.

Éppen ezért én inkább a nagyon közeli jövőről beszélnék. Szerintem az egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogy az egyetemek – köztük a miénk is – hogyan tudják befogadni és megfelelő arányban beépíteni ezeket az új technológiákat a képzési rendszerbe. Meg kell találnunk azt az egyensúlyt, ahol a hallgatók találkoznak a mesterséges intelligenciával, megismerik és használni tudják, de közben nem veszítik el a saját kreativitásukat, a saját autonóm alkotói hangjukat. Ez egy nagyon érzékeny egyensúly, és szerintem ez lesz az egyik legfontosabb feladatunk.

A szakmai oldalon pedig egy másik nagy kihívást látok: újra kell gondolnunk a technikai folyamatainkat. Újra kell strukturálnunk a munkafolyamatokat, újra kell definiálnunk a szerepeket, és meg kell találnunk, hogy ebben az új, mesterséges intelligenciával átszőtt környezetben hol van a helyünk. Ez tulajdonképpen egy újrakalibrálási folyamat, amelyben meg kell értenünk, hogyan illeszkedünk az új technológiai pipeline-okba, és milyen irányok nyílnak meg előttünk.

A hosszabb távú jövőt most nagyon nehéz megfogni. A technológia fejlődése olyan gyors, hogy mire kimondunk valamit, már változik is. De a közeljövőben biztosan az lesz a legfontosabb, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a kreativitás és a technológia között, és hogy képesek legyünk úgy integrálni az új eszközöket, hogy azok ne elvegyenek, hanem hozzáadjanak az alkotói folyamathoz.