Megtörték a csendet az elit iskolák vezetői: ezt a kemény igazságot közölték Magyar Péterrel

Április 22-re Magyar Péter 9 miniszterének a nevét már bejelentette a 16-ból, ám az oktatási miniszter személye még várat magára. Korábban felreppent a hír, hogy a Ciszterci Iskola Főhatóság főigazgatójának, Rubovszky Ritának ajánlaná fel a Tisza-kormány az oktatási miniszteri posztot, ám ezt a felek nem erősítették meg.

Az ügy legpikánsabb része azonban az volt, hogy Rubovszky Rita nevének lebegtetése komoly visszhangot váltott ki, többen bírálva a döntést. Ez odáig jutott, hogy 17 neves magyarországi gimnázium vezetője nyílt levelet írt Magyar Péternek, és azt kérték, a leendő kormány a szakszervezetek és a köznevelési szereplők szakmai véleményét is hallgassa meg, mielőtt döntene a kinevezésről.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit gondol az oktatásról Rubovszky Rita, a Tisza Párt leendő oktatási minisztere?

Rubovszky Rita személyében egy markáns, értékalapú, ugyanakkor komplex társadalmi kérdésekre reflektáló szemlélet rajzolódik ki.

Ezután az események felgyorsultak, és Magyar Péter találkozott is 15, eltérő fenntartású gimnázium igazgatójával. Majd hivatalos Facebook-oldalán azt írta, hogy „az egyezetéseket a TISZA-kormány megalakulása után már a teljes pedagógus társadalomra kiterjesztve folytatjuk.”

Mit gondolnak a Magyar Péternél megjelent igazgatók?

Posztjában a leendő miniszterelnök név szerint megnevezte azokat az iskolaigazgatókat, akikkel április 21-én egyeztetett.

A nevek között 5 olyan iskolaigazgató is feltűnik, aki 2018 és 2026 között adott már interjút a Pénzcentrumnak, ők a következők kronológiai sorrendben:

• Juhász-Lacik Albin OSB - Pannonhalmi Bencés Gimnázium – 2018;
• Horváth Bálint - Budapesti Piarista Gimnázium – 2018;
• Gadóné Kézdy Edit - Deák Téri Evangélikus Gimnázium – 2019;
• Lázár Tibor - Szent István Gimnázium – 2019;
• Csapodi Zoltán - ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium – 2025.

Ahogy látszik, a Pénzcentrum interjúi 8 évet ölelnek fel, és bár ezek a beszélgetések különböző intézmények vezetőivel történtek, mégis nagyon hasonló problémákat tematizálnak. Miközben például a diákok világa, a technológia és a munkaerőpiaci elvárások gyorsan változnak, az iskolarendszer sok ponton továbbra is túlterhelt, merev és nehezen alkalmazkodik.

A megszólalásokból pedig egyértelműen látszik az is, hogy bizonyos problémák nem iskolaspecifikusak, sokkal inkább a teljes rendszer kritikái. És mindegy hány év telik el, bizonyos feszültségek újra és újra visszatérnek.

Jelen cikkünkben tehát sorra vesszük, miként gondolkodnak az oktatásról azok az iskolaigazgatók, akik többedmagukkal a minap meglátogatták Magyar Pétert.

Túlterhelt diákok

Abban szinte minden megszólaló egyetértett, hogy a magyar iskolarendszer egyik legnagyobb problémája a diákok túlterheltsége. A kötelező tananyag, a fakultációk, a nyelvórák és az érettségire való folyamatos készülés együtt olyan sűrű menetrendet eredményez, amelyből alig marad kiút.

„Azzal küszködünk, hogy nagyon zsúfolt az iskolai menetrend” – fogalmazott Horváth Bálint, hozzátéve, hogy iskolai szinten ehhez szinte lehetetlen érdemben hozzányúlni. Szerinte a rendszer egyszerűen „felzabálja” azt az időt, amelyben valódi pedagógiai munka történhetne.

A túlterhelés nemcsak időhiányt jelent, hanem egyre gyakrabban pszichés problémákhoz is vezet. Gadóné Kézdy Edit arról beszélt, hogy az elit iskolákban tanuló diákok jelentős része belsővé teszi a teljesítménykényszert, és gyakorlatilag önmagát hajszolja.

A négyes is jegy, nem kell tökéletesnek lenni

- mondta, utalva arra, hogy sok tanuló már egy kisebb hibát is kudarcként él meg. Hozzátette, hogy a túlzott elvárások hosszabb távon szorongáshoz, sőt akár komolyabb problémákhoz is vezethetnek.

Csapodi Zoltán egy ponton arról beszélt, hogy a diákok akár heti 38–40 tanórát is teljesítenek, ami önmagában jól mutatja a rendszer intenzitását. Igaz, ezt nem panaszként fogalmazta meg, de szerinte a számok magukért beszélnek.

A probléma ráadásul már a 2010-es évek végén is jól detektálható volt. Juhász-Laczik Albin OBS például akkor úgy fogalmazott: „Egy versenyistállóban nem jó tanulni.” Szerinte, ha az iskola kizárólag a mérhető eredményekre koncentrál, az hosszú távon kiégéshez vezethet.

A magyar oktatási rendszer nem tartja a tempót

A túlterhelés mögött több igazgató szerint is ugyanaz a strukturális probléma húzódik meg: az iskolarendszer sok elemében egyszerűen nem követte le a világ változását.

A tantárgyakra osztott oktatási módszertan ráadásul egy 19. századi rendszer sajátja

– mondta Juhász-Laczik Albin OSB, aki szerint nemcsak a tananyag, hanem maga a működési logika is elavult. Úgy látja, ma már sem a világ, sem a diákok figyelme nem igazodik ahhoz a struktúrához, amelyben az iskola működik.

Hasonló problémát fogalmazott meg Horváth Bálint is, aki szerint az iskola ma már nem tölti be azt a szerepet, mint korábban. „Az iskola nem az egyetlen ablak a világra” - mondta, utalva arra, hogy a diákok rengeteg információhoz jutnak hozzá az intézmény falain kívül, miközben az oktatás módszertana sok helyen alig változott.

A rendszer lassú alkalmazkodását Lázár Tibor még élesebben fogalmazta meg. Szerinte sok iskola „mamutként működik”, és csak nagyon lassan reagál arra, hogy a diákok, az elvárások és a környezet gyökeresen átalakult. Ez nemcsak a tananyagban, hanem a tanítási módszerekben is megjelenik.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy miközben mindenki beszél készségfejlesztésről, együttműködésről vagy kritikus gondolkodásról, ezek gyakran háttérbe szorulnak.

A magyar oktatás sokszor a szlogenek tekintetében előrébb van, mint a megvalósulás tekintetében

- fogalmazott korábban Gadóné Kézdy Edit.

Tanárhiány, alacsony bérek - bajban a pedagógus-életpálya

A megszólaló igazgatók közül többen is egyértelműen azt mondták:

a magyar oktatás egyik legsúlyosabb problémája a pedagóguspálya helyzete.

A bérek, a munkaterhelés és a csökkenő autonómia együtt olyan környezetet teremtettek, amelyben egyre nehezebb új tanárokat találni, és megtartani a régieket. „Ilyen bérekért tényleg nem lehet embert találni” – fogalmazott Lázár Tibor, aki szerint a pedagógusbérek nemcsak az átlagbértől, hanem a diplomás keresetektől is leszakadtak. Arról is beszélt, hogy a pályakezdők fizetése egy ponton még a garantált bérminimum alá is beesett, amit külön kellett korrigálni.

A probléma ráadásul nemcsak a fizetésről szól, hanem a rendszer egészéről. Lázár szerint a munkaterhek is torzak: előfordul, hogy ugyanannyit keres az, aki heti 22 órát tanít, mint az, aki 26-ot. Ez szerinte nemcsak alacsony bérezés, hanem beépített igazságtalanság is.

Hasonló képet vázolt Horváth Bálint is, aki szerint a pálya vonzereje folyamatosan csökken, és már nem mindenhol az a kérdés, hogy ki a legjobb jelentkező, hanem az, hogy van-e egyáltalán szakos tanár. „Ebben hiány mutatkozik a rendszerben, ami így nem fenntartható” – mondta.

A túlterhelés szintén visszatérő elem volt az interjúkban. A tanároktól ma már nemcsak tárgyi tudást, hanem folyamatos jelenlétet, személyiségfejlesztést és kapcsolódást is elvárnak. Ez azonban sok esetben nem jár együtt sem plussz idővel, sem megfelelő támogatással. „Az elvárás és a terhelés tehát nagyobb, mint 30–40 éve, és ebben könnyen ki lehet égni” – tette hozzá Horváth.

Juhász-Laczik Albin OSB pedig úgy fogalmazott: „A tanári pálya nehéz, nem megfizetett, társadalmilag nem elismert.” Igaz, a korábbi interjúink a pedagógusok tömeges bérfejlesztése előtt készültek, ám a 2025-ös Csapodi Zoltánnal való beszélgetésünk mostanra árnyalta a képet. Az igazgató szerint ugyanis az elmúlt időszak béremelései érezhető javulást hoztak: nőtt az érdeklődés a pálya iránt, és már olyanok is jelentkeznek, akik korábban nem gondolkodtak tanári karrierben. Mint mondta, a fizetések elérték a diplomás átlagbér körülbelül 80 százalékát, ami ugyan nem kiemelkedő, de már stabilabb helyzetet jelent.

Az iskolák autonómiáját a szigorú központosítás váltotta fel

A pedagóguspálya problémái mellett visszatérő téma volt az is, mennyire maradt mozgástere az iskoláknak és a tanároknak. A megszólalók többsége szerint az elmúlt évek egyik legjelentősebb változása a központosítás erősödése volt.

Az oktatáspolitikában a mi mozgásterünk nagyon leszűkült

- fogalmazott Lázár Tibor, aki szerint az intézményvezetők már a 2010-es évek végére is jóval kevesebb döntési lehetőséggel rendelkeztek, mint korábban. Úgy látta, az államosítás és az egységesítő intézkedések következtében az iskolák egy része elveszítette azt a rugalmasságát, amellyel korábban a saját közösségéhez tudott igazodni.

Hasonló kritikát fogalmazott meg Gadóné Kézdy Edit is, aki szerint a teljes központosítás „nagyon rossz irány”, és sokkal több helyi döntésre lenne szükség. Úgy látja, az egységes szabályozás sok esetben nem veszi figyelembe az iskolák közötti különbségeket, legyen szó tananyaghasználatról vagy pedagógiai módszerekről.

A probléma nemcsak a működésben, hanem a tananyag szintjén is megjelenik. Többen is kritizálták az egységes tankönyvpolitikát, amely szerintük nem tud egyszerre megfelelni minden intézménynek, és gyakran a minőség rovására megy.

A probléma nagyságát jól mutatja, hogy a kérdés 2025-ben is ugyanúgy napirenden van. Csapodi Zoltán arról beszélt, hogy a NAT az utóbbi években egyre inkább korlátozóvá vált, bizonyos tantárgyaknál pedig már a túlszabályozás jellemző. Szerinte ugyanakkor a kulcskérdés az, hogy az iskolák és a tanárok mennyi valódi szabadságot tudnak megtartani a kereteken belül.

Ha egy társadalom autonóm embereket akar nevelni, azt csak autonóm intézmények autonóm tanárai tudják megtenni

– fogalmazott. Ez a gondolat egyébként több interjúval is összeér: nemcsak arról van ugyanis szó, hogy mennyi pénz jut az oktatásra, hanem arról is, hogy az ott dolgozók mennyire tudnak saját szakmai döntéseket hozni. A megszólalások alapján a rendszer egyik nagy kérdése éppen az volt: mennyi szabadság maradt a szigorú keretek között?

Vannak még bajok a padláson

A tanárhiány, a bérek és az autonómia mellett az interjúk számos más, visszatérő problémára és dilemmára is rámutattak.

Szinte minden igazgató beszélt arról, hogy a magyar oktatás még mindig túlzottan a lexikális tudásra épít, miközben egyre nagyobb szükség lenne a készségek fejlesztésére, a kritikus gondolkodásra és az alkalmazható tudásra. Ezzel párhuzamosan több iskolaigazgató is kiemelte azt, hogy a digitális átállás nem pusztán eszközkérdés, hanem szemléletváltásis. Ebben pedig a rendszer még akkor is lemaradásban van, hogyha az eszközállományban történtek is előrelépések.

Visszatérő elem volt emellett a diákokra nehezedő nyomás kérdése is. Az elit intézményekben tanuló fiatalok jelentős része extrém elvárások között működik, ami sok esetben szorongáshoz, túlterheltséghez vezet. Több igazgató is beszélt arról, hogy ma már pedagógiai feladat a teljesítménykényszer kezelése is. 

Legfrissebb interjúnk rámutatott arra is, hogy míg korábban a digitalizáció volt a fő kérdés, ma már a mesterséges intelligencia megjelenése alakítja át a tanítás és a számonkérés módszereit. Ráadásul teszi mindezt sokkal gyorsabban, mint ahogy a rendszer reagálni tudna rá.

Az évek teltek, a problémák maradtak

Ahogy fentebb láttuk, a Pénzcentrum korábbi interjúi több mint 7 évet öleltek fel. A problémák pedig nem igazán változtak e periódus alatt. Az egyetlen markáns változásként talán a pedagógusbérek rendezését emelhetjük ki, ám nemzetközi viszonylatban a legtöbb esetben még így is igen karcsúk a juttatások.

Az intézményvezetőkkel készített hosszabb beszélgetésekből egyértelműen látszik tehát, hogy valóban nagyon nehéz dolga lesz a leendő oktatási miniszternek azt illetően, hogy a hazai oktatási rendszert prosperáló pályára állítsa. Bizakodásra ad okot azonban, hogy az egyeztetések igazából már jó ideje tartanak, ahogy az is, hogy olyan jeles, a cikkünkben is bemutatott iskolaigazgatók javaslatait is meghallgatják, akik kollégáikkal jószerivel a vállukon tartják a rendszert.