Szeptember végén lejár a lakossági napelemes pályázatok elszámolási határideje, ami sok családot sodort nehéz helyzetbe.
Átfogó oktatási reformot hirdetett Lannert Judit: három elvet emelne be az iskolákba a Tisza minisztere
Gyermekközpontú, adatvezérelt és partnerségre épülő, korszerű oktatási rendszert ígért hétfői parlamenti bizottsági meghallgatásán Lannert Judit. Az új kormány oktatási és gyermekügyi miniszterjelöltje több évtizedes kutatói múlttal rendelkezik. Elsődleges céljai közé tartozik egy önálló tárca felállítása, az ágazat politikamentesítése és az intézményfenntartók átvilágítása. Kiemelt feladatának tekinti a polgári engedetlenség miatt elbocsátott pedagógusok rehabilitációját is, hogy a tanárokra nehezedő nyomás már szeptembertől érezhetően csökkenjen.
A miniszterjelölt kifejezetten kérte, hogy a kisgyermeknevelés súlyát hangsúlyozva Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumként működjön az új tárca. Kiemelte, hogy az oktatás már bölcsődés korban elkezdődik. Emiatt a születéstől fogva nagy hangsúlyt fektetne a prevencióra, a hátrányok leküzdésére, a szülők támogatására és az ágazatközi együttműködésre. A modernizáció jegyében egy mesterséges intelligenciára szakosodott koordinátor felel majd a digitális kompetenciák fejlesztéséért. Alapelvként rögzítette továbbá, hogy minden gyermeknek, lakóhelytől és származástól függetlenül, egyenlő hozzáférést kell biztosítani a tanuláshoz - írta meg a Telex.
Első és legfontosabb lépésként az önálló oktatási tárca struktúrájának kialakítását, valamint a rendszer alapos átvilágítását nevezte meg. A közoktatásban megszüntetnék a Nemzeti Pedagógus Kar kötelező tagságát. Emellett átvilágítanák a Klebelsberg Központot, és felülvizsgálnák a KRÉTA-rendszert is, hogy egy hatékonyabb adatszolgáltatási hálózat jöhessen létre.
A tanárok terheinek enyhítése érdekében csökkentenék a kötelező helyettesítések számát. Átalakítanák a teljesítményértékelést, és visszatérnének a kompetenciaalapú oktatáshoz. Az intézményvezetők nagyobb autonómiát kapnának a helyi szakmai kérdésekben, emellett a tankönyvválasztékot is bővítenék. A költségvetés függvényében megvizsgálják a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő (NOKS) munkatársak béremelésének lehetőségét is.
A szakképzés területén a kancellári rendszer megszüntetését és a duális képzés megerősítését ígérte. A felsőoktatásban új törvény megalkotását sürgeti az akadémiai szabadság helyreállítása érdekében. Kiemelt feladatának tartja, hogy a magyar hallgatók újra részt vehessenek az Erasmus és a Horizont programokban. Szintén napirenden van az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) többletfinanszírozási lehetőségeinek áttekintése. A miniszterjelölt hangsúlyozta, hogy a változásokat széles körű társadalmi párbeszéd kíséri majd, amelyben a diákok véleményére is kiemelten kíváncsiak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lannert Judit szociálpolitikus és közgazdász, aki 36 éve foglalkozik oktatáskutatással. A szakembert az esélyegyenlőtlenségek és az iskolarendszer teljesítményének elismert elemzőjeként tartják számon. Jelölése azt követően merült fel, hogy az eredetileg esélyesnek tartott Rubovszky Rita személye körül viták alakultak ki a nyilvánosságban. A miniszterjelölteket meghallgató, Szűcs Dóra vezette oktatási bizottságban a Tisza Párt van többségben. A tervek szerint az új kormány miniszterei már kedden leteszik az esküt az Országgyűlésben.
Címlapkép: MTI/Soós Lajos
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






