Október végéig biztosan letartóztatásban marad Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, valamint egykori államtitkára.
Pánik egy budapesti iskolában: robbantással fenyegették meg az intézményt - a rendőrség azonnal lépett
Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki őket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
A kispesti rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt folytat eljárást egy 14 éves fiúval szemben, aki szerda reggel nyolc óra körül felhívta az iskoláját, és közölte, hogy az intézményben bomba van.
A nyomozás adatai szerint a bűncselekményre két ismerőse, egy szintén 14 és egy 16 éves fiú vette rá - olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, a kerületi rendőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével még aznap elfogták mindhárom fiatalt Budapesten, majd előállították őket.
A rendőrök nem találtak robbantásra alkalmas eszközt sem a fiúknál, sem az iskolában. A nyomozók a fiatalokat közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







