A magyar csapat már csak egy esetleges szabadkártyában bízhat a vb-részvételt és az ahhoz kötődő olimpiai kvalifikációt illetően.
Karácsony Gergely szerint Budapest készen állhat arra, hogy a jövőben nyári olimpia és paralimpia házigazdája legyen. A főpolgármester a Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén arról beszélt, hogy támogatja az olimpiai rendezést, de csak olyan formában, amely nem jár új stadionok építésével.
Karácsony hangsúlyozta: a játékokhoz kapcsolódó fejlesztéseknek elsősorban Budapest régóta szükséges közlekedési beruházásait kellene szolgálniuk. Példaként az elővárosi közlekedés fejlesztését és a repülőtér könnyebb elérését említette. A főpolgármester szerint olyan koncepción dolgoznak, amely nemcsak Budapestet, hanem vidéki városokat is bevonna a rendezésbe, így egy „Duna-menti olimpia” valósulhatna meg.
„Nem építünk új stadiont” – jelentette ki.
Karácsony arról is beszélt, hogy az olimpia lehetne egy olyan közös nemzeti ügy, amely képes áthidalni a politikai megosztottságot. Szerinte ehhez társadalmi párbeszédre és a kormány együttműködésére is szükség van. A paralimpiával kapcsolatban kiemelte: a teljes budapesti közlekedést akadálymentessé kellene tenni.
A MOB közgyűlésén Gyulay Zsolt elnök közölte, hogy júniusban Budapestre látogat Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, mivel a magyar főváros ad otthont az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlésének. Gyulay arról is beszélt, hogy a MOB figyelme már a 2028-as Los Angeles-i olimpia felé fordul. A következő hetekben megkezdik az egyeztetéseket a sportszövetségekkel a kvalifikációs időszak feladatairól.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A MOB elnöke szerint a szervezet pénzügyileg stabil helyzetben van, ugyanakkor a kormányváltás miatt bizonytalanságot érzékelnek a jövőt illetően. A közgyűlésen elfogadták a MOB 2025-ös pénzügyi beszámolóját is. A szervezet tavaly 4,9 milliárd forintos bevételt és 4,38 milliárd forintos kiadást könyvelt el, így több mint 500 millió forintos eredménnyel zárta az évet.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








