Mutatjuk, hogy 2025-ben melyik napra esik itthon a gyereknap, mit ünneplünk ezen a napon és honnan ered ez a hagyomány.

A legfrissebb oktatási helyzetjelentése szerint Magyarországon elöregedett a pedagógustársadalom, kevés a fiatal diplomás, miközben egyre több a sajátos nevelési igényű tanuló az iskolákban - írja a friss KSH statisztikák alaján a Telex.
A 2024–2025-ös tanévben a pedagógusok fele 50 éves vagy idősebb, míg a 30 év alattiak aránya mindössze 7,2 százalék. Az általános iskolákban több mint kétszer annyi 60 év feletti pedagógus dolgozik főállásban, mint 30 év alatti. A 60 évesnél idősebb főállású általános iskolai tanárok száma az előző tanévhez képest 10, a két évvel ezelőttihez képest 20 százalékkal emelkedett.
Magyarországon egyébként az egész társadalomra jellemző a rohamos tempójú elöregedés. Erről ebben a cikkben bővebben is írtunk.
A szakemberek régóta figyelmeztetnek a pedagógustársadalom elöregedésére és a várható pedagógushiányra. A probléma különösen súlyos a hátrányos helyzetű diákokat tanító iskolákban, ahol az országos átlagnál jóval magasabb a betöltetlen állások aránya, és kevesebb segítő személyzetet tudnak foglalkoztatni.
A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont 2023-as tanulmánya szerint a magyar iskolák nyugdíjas és képzetlen tanárokkal próbálják kezelni a pedagógushiányt. 2017 után ugrásszerűen nőtt a szaktárgyakat megfelelő képesítés nélkül oktatók aránya, miközben egyre rosszabb pontszámokkal vesznek fel diákokat a tanárképzésekre.
Magyarországon az egy pedagógusra jutó tanulók száma országos átlagban 9,7 fő, ami alacsonyabb az EU átlagánál. Lannert Judit oktatáskutató szerint azonban ez nem feltétlenül pozitív mutató, inkább azt jelzi, hogy mennyire pedagógusintenzív az oktatási rendszer. A zsúfolt tananyag, a sok tantárgy és a kis méretű iskolák mesterségesen magasan tartják a pedagóguslétszámot.
A bölcsődei ellátás területén pozitív változások láthatók: 2024-ben 59,1 ezer gyereket írattak be, ami 6 százalékkal több, mint 2023-ban. Az érintett korosztály közel 22 százaléka veszi igénybe a bölcsődei ellátást. Az elmúlt 7 évben javult a férőhely-kihasználtság, 2024-ben már csak 3 olyan járás volt, ahol férőhelyhiány mutatkozott. A bölcsődei férőhelyek száma 2024-ben 64,7 ezerre nőtt, ami 7,3 százalékos emelkedés az előző évhez képest.
Az óvodás gyerekek és a nappali oktatásban tanulók összlétszáma 2015 óta 2,4 százalékkal csökkent. A kétezres évek óta több óvodai férőhely van Magyarországon, mint ahány óvodáskorú gyerek, ami összefügg a csökkenő születésszámmal. 2024-ben 77 500 gyerek született, ami 7725-tel kevesebb, mint az előző évben.
Országos átlagban 83 óvodás jut száz férőhelyre, de jelentős területi különbségek vannak. Például az Ózdi járásban 99,2 százalékos, míg a Tiszaújvárosi járásban 70 százalék alatti a férőhelyek kihasználtsága. Az iskola előtti nevelésben Magyarország nincs jelentősen lemaradva az EU átlagától: a 3–5 éves gyerekek 92,6 százaléka jár valamilyen nappali intézménybe.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A felsőoktatásban tanulók száma 2018 óta 11 százalékkal nőtt. Az elmúlt tíz évben átrendeződtek a képzési preferenciák: leginkább az informatikai képzési területen nőtt a hallgatók aránya, míg a műszaki tudományok területén volt a legnagyobb visszaesés. A legnépszerűbb képzések 2024-ben a gazdaságtudományi, a műszaki és a bölcsészettudományi szakok voltak.
Magyarországon a fiatal diplomások aránya 30 százalék, ami 13 százalékkal marad el az uniós átlagtól. Az EU célja, hogy 2030-ra a 25–34 évesek 45 százalékának legyen diplomája. A felsőfokú végzettségűek aránya Budapesten a legmagasabb (61 százalék), míg Észak-Magyarországon (17 százalék) és az Észak-Alföldön (19 százalék) a legalacsonyabb.
A 2024–2025-ös tanévben tovább emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók száma, már több mint 65 ezren vannak. Többségük (73 százalék) integrált iskolába jár. Az általános iskolások 9,2 százaléka SNI-s, és jelentős különbség van nemek szerint: a lányok 6,3, a fiúk 12 százaléka sajátos nevelési igényű. Vármegyei szinten is nagyok az eltérések: Békés vármegyében a legmagasabb, Borsod-Abaúj-Zemplénben a legalacsonyabb az SNI-tanulók aránya.
A Rosa Parks Alapítvány kutatása szerint határozott összefüggés van a roma származás, a társadalmi helyzet és a diagnózisok között. A roma gyerekeket indokolatlanul nagy arányban diagnosztizálják enyhe fokban értelmi fogyatékosként, amiben szerepet játszik a diszkriminatív diagnosztikai eljárás is.
Pozitív fejlemény, hogy a 2024–2025-ös tanévben csökkent a hátrányos helyzetű gyerekek aránya az általános iskolákban a 2015–2016-os tanévhez képest. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya 9,6-ról 6,2 százalékra csökkent. Jelentős területi különbségek vannak: míg Budapesten 0,5 százalék a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya, addig Borsod-Abaúj-Zemplénben több mint 22 százalék.
A korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon 2024-ben 10,3 százalék volt, ami javulást jelent a 2020-as 12 százalékhoz képest, de még mindig meghaladja az EU által 2030-ra kitűzött 9 százalékos célt. Az Európai Unióban 2023-ban már 16 tagállamban 9 százalék alatt volt ez az arány.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


