Lemaradnak a magyarok a legjobb befektetésekről, miközben a fiatalok pénzügyi tudatosságán is lenne mit javítani.
A tervek szerint a pedagógus gyakornokok minimum bruttó 630 ezer forintot fognak keresni - írja az Eduline. A kormánnyal folytatott egyeztetésekről a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is beszámolt a közösségi oldalán.
A kormány tárgyal a pedagógus szakszervezetekkel a bérek emeléséről. Totyik Tamás, a PSZ elnöke azt mondta, hogy a gyakornokoknak minimum bruttó 630 ezer forintos fizetést ígér kormány a bruttó 528 ezer forintos fizetés helyett, ami körülbelül egy 20 százalékos béremelésnek felel meg - írja a lap.
Totyik kiemelte, hogy a tervezet szerint, mivel még nem tudni pontosan mekkora lett a 2024-es diplomás átlagbér, a pedagógusok fizetése 2025-ben
- a pedagógus I. kategóriában minimum 18 százalékkal
- a pedagógus II. kategóriában minimum 16-17 százalékkal
- a mesterpedagógus kategóriában minimum 13,5 százalékkal
- a kutatótanárok esetében minimum 12 százalékkal
lesz több. A PSZ elnöke hozzátette: a kormány a tervek szerint 3 vagy 4 százalékos emelést szeretne adni a hiányszakmákban oktatóknak, vagyis a természettudományokat, a matematikát és a digitális kultúrát oktató pedagógusoknak. A különböző pótlékok például osztályfönöki, intézményvezetői stb. továbbra is a gyakornoki bérhez fognak igazodni. A PSZ elnöke szerint a pedagógusok fizetése átlagosan 20 százalékkal fog nőni.
A Belügyminisztérium közleménye szerint a pedagógus átlagbér jelenleg bruttó 693 000 forint, a diplomás átlagbér 72,2%-a. A jövő évi pedagógus béremelés célkitűzése a 2025-ben várható diplomás átlagbér 80%-ának elérése. Ez a tervek szerint további 20-21%-os tanárbéremelést jelent - írták.
Ezt gondolja a magyar oktatásról Lannert Judit, a Tisza-kormány új gyermek-és oktatásügyi minisztere
A leendő gyermek- és oktatási miniszterként bemutatott Lannert Judit Magyar Péterrel beszélgetve vázolta fel a hazai oktatás megújításának terveit.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








