Rendkívül jó lehetőség a gyerekvállalást tervező párok számára a CSOK Plusz hitel, hiszen ennek költsége lényegesen alacsonyabb a piaci lakáshitelekénél.
Súlyos ára lehet a tanév átalakításának: kiakadtak a magyar pedagógusok, ebből nagy baj kerekedhet
A PDSZ szerint a nyár végén megjelenő tanév rendjéről szóló rendelet nem teszi lehetővé, hogy a munkáltató júniusban megkezdje a következő tanév szakmai előkészítését - írja a szervezet közleménye.
A Belügyminisztérium 2023. július 27-én tette közzé honlapján a 2023/2024 tanév rendjéről szóló BM rendelet tervezetét, amelyet 2023. augusztus 4-éig lehet véleményezni, tehát erre mindössze nyolc nap áll rendelkezésre - írja közleményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya.
A szakszervezet összefoglalta a rendelettervezet tartalmával kapcsolatos észrevételeit és javaslatait:
- A tanév rendjéről szóló rendelet határozza meg a tanév tervezéséhez szükséges összes fontos dátumot és határidőt. A nyár végén megjelenő tanév rendjéről szóló rendelet nem teszi lehetővé, hogy a munkáltató júniusban megkezdje a következő tanév szakmai előkészítését, és hogy a tanárok nyári és további szabadságait a következő tanév rendjének ismeretében tervezze. A tanév rendje rendelet alapvetően évtizedes automatizmusokon, szakpolitikai döntéseken, jogszabályokon alapul. A politikai döntéshozó jelen javaslata az iskolák belső szervezeti működésén túl a családokat, a munkáltatókat is érinti, azaz több millió ember életét kívánja megváltoztatni. A javaslat súlyának megfelelően a minimumelvárás a politikai döntéshozó felé, hogy felvetéseit időben közli, majd lehetővé teszi, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az érintettek számára a szakmai, szociális és gazdasági érdekeik megfogalmazására, a politikai döntéshozó javaslatának transzparens megvitatására. A néhány héttel iskolakezdés előtt történő, egy hét időtartamban, csak a politikai döntéshozó számára egy irányban adható visszajelzés nem egy valós társadalmi egyeztetés. A jelenleg zárva tartó iskolák, a szabadságukat töltő tanárok, a nyári szünetüket töltő tanulók, szülők és közösségeik, az őket képviselő szakmai és civil szervezetek számára ez a nyári egyhetes időszak nyilvánvalóan nem alkalmas egy valós társadalmi egyeztetés lefolytatására. Javasoljuk, hogy a tervezetet minden évben május hónapban hozzák nyilvánosságra, és kezdődjön róla egyeztetés. A rendelet kihirdetésére minden év június közepéig kerüljön sor.
- A PDSZ nem ért egyet a tanítási év 2024. június 21-éig történő meghosszabbításával. Az előterjesztők nem vették figyelembe Magyarország klimatikus viszonyait. A tanítás zömében nem légkondicionált helyiségekben történik. Rekkenő hőségben tanítási napokat szervezni köztudottan nem hatékony. Ezeket a tanítási napokat már csak azért sem lehet teljes értékűnek tekinteni, mivel a beiratkozás a középiskolába 2024. június 24. és június 26. között lesz, éppen ezért az évzárókat és a bizonyítványosztást június 21-éig le kell bonyolítani. A bizonyítványírást és minden, évzárással összefüggő adminisztrációt az utolsó héten a tanítási napok mellett kell az osztályfőnököknek elvégezni. Az osztályozó konferenciákat a hét elején meg kell tartani, ezért egyértelmű, hogy ez az utolsó hét valójában csak egy formális tanítási hét lehet. A tanítási év utolsó hete ráadásul egybeesne az érettségivel is. A téli szünet meghosszabbítása mögött véleményünk szerint pusztán a fűtési költségek spórolása áll, amely messze nincs arányban a feljebb felsorolt hátrányokkal. Átgondolatlan lépés, és kifejezetten a tanulók érdekeivel ellentétes az is, hogy a téli szünet meghosszabbításával a félévi osztályzatok lezárása előtt mindössze két hét áll rendelkezésre.
- 2023-ban szeptember elseje pénteki napra esik. Érdemes lenne átgondolni, hogy nem volna-e helyesebb a hétfői tanévkezdés, gondolva elsősorban a kollégistákra.
- „2. § „(1) 2024. január 8. és 2024. április 30. között szakmai ellenőrzés keretében a Hivatal az általa kiválasztott nevelési-oktatási intézményekben, az intézményi dokumentumokban megvizsgálja, hogy az intézmények a 2020. évi Nemzeti alaptantervhez illeszkedő tartalmi szabályozókat a felmenő rendszerben bevezették-e” – Véleményünk szerint a szakmai ellenőrzésnek nem erre kellene koncentrálódnia. Szükséges volna megkezdeni végre a Nemzeti alaptanterv tartalmi elemeinek felülvizsgálatát, szakmai egyeztetést indítani a tananyag csökkentéséről és nagyobb mozgástér biztosításáról az intézmények számára - olvasható a közleményben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal