A közel-keleti konfliktus hatásai hosszabb ideig velünk maradhatnak, akár évekig is, mondta Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Bezárhat az ELTE egyik kara: a legnagyobb magyar egyetemet is földre küldte az energiakrízis
A kialakult energia-veszélyhelyzet miatt takarékoskodásra szorult az ELTE Természettudományi Kara. Annak érdekében, hogy csökkentsék kiadásaikat, azt fontolgatják, hogy egy fél évre átállnak az online oktatásra, a kar egyes részlegeit pedig átmenetileg felfüggesztik - derítette ki a Népszava.
Az emelkedő energiaárak miatt az egyetemen annak lehetőségét vizsgálják, hogy fél évre online oktatásra állítják át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karát, az egyes részlegeket pedig időlegesen bezárják. A lap információi szerint a kar vezetése a napokban már kérte is az oktatókat, vizsgálják meg, hogy az egész éves, jelenlétet igénylő gyakorlati órákat, labormunkákat hogyan tudnák átcsoportosítani a szeptemberi-októberi időszakra.
A TTK egyik névtelenséget kérő munkatársa azt mondta, a kar vezetése tiltakozik a tervezett intézkedések ellen, a dékán viszont „bele van kényszerítve”: miután itt zajlik a legtöbb laborigényes kutatás is, a kar két épületének fenntartása az ELTE rezsiköltségeinek csaknem a felét teszi ki.
Az ELTE kommunikációs osztálya nem cáfolta a lap információit, de egyelőre csak annyit írtak, hogy leghamarabb hétfőn tudnak pontos válaszokat adni. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) alelnöke, Pálfia Zsolt szerinte az ELTE-n „hetek óta lebegtetik”, hogy valahogyan takarékoskodni kell majd, de konkrét döntésekről még nem tudni.
Ezt gondolja a magyar oktatásról Lannert Judit, a Tisza-kormány új gyermek-és oktatásügyi minisztere
A leendő gyermek- és oktatási miniszterként bemutatott Lannert Judit Magyar Péterrel beszélgetve vázolta fel a hazai oktatás megújításának terveit.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








