Megszűnhetnek egyes kötelező képzések, a gyakornokoknak pedig nem kellene vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből.
Januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál, ennek a többletfedezete mintegy 63 milliárd forint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.
Rétvári Bence azt mondta, a koronavírus-járvány okozta többletkiadások ellenére a kormány úgy döntött, hogy folytatja a béremeléseket a közszférában. Hozzátette: a gazdaság többletteljesítménye az, amely megalapozza ezeknek a béremeléseknek a fedezetét.
Elmondta, hogy nem ez az első béremelés, hiszen tavaly, a járvány ellenére is már volt egy 10 százalékos béremelés és az első csoport, amelyik számára a kormány egy nagyobb léptékű béremelést indított. Szintén a pedagógusok voltak, amikor több év alatt 50 százalékos béremelést hajtottak végre körükben. A kormány terve az, hogy 2023-ban egy nagyobb léptékű pedagógus-béremelésre is sor kerülhet Magyarországon - tudatta az államtitkár.
Mint mondta, az elmúlt években Magyarország több mint ezermilliárd forinttal többet fordított pedagógusbérekre, mint amennyi ezeknek a fedezete 2010-ben volt.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






