A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések száma idén már meghaladta az ezret Európa-szerte az EECDC pénteken közzétett adatai szerint.
Vélhetően a koronavírus-járvány miatt nem nyitott ki az őszi szünet után két budapesti iskola – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja.
Nagy Erzsébet a Spirit Fm Aktuál című műsorában árulta el: a hivatalos indoklás szerint „technikai vizsgálatok” miatt nem nyitott ki a két intézmény. De a PDSZ szerint valójában a járványhelyzet miatt kerülhettek bezárásra.
„Az őszi szünet után technikai vizsgálatok, különböző építészeti problémák miatt kijelenteni azt, hogy megvizsgálják, mi a helyzet az azbeszttel az épületben, ez meglehetősen furcsa sztorinak tűnik” – véli Nagy Erzsébet.
Hozzátette: sok iskolából hallják azt, hogy rengeteg a fertőzött, és nagyon sokan vannak táppénzen, ami miatt nem tudják megszervezni a tanítást sem.
Nagy Erzsébet mindeközben cáfolta, hogy ők azt mondták volna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vissza akarja vonni a kötelező oltásról szóló döntést. Bár a legutóbbi egyeztetésükön ők valóban ennek eltörlését követelték, de a minisztérium erre reagálva pusztán annyit közölt, hogy a következő ülésen kapnak majd erre választ.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







