6 °C Budapest

Ezekbe az iskolába menekíti gyerekeit a magyar elit: brutális árat fizetnek érte

2019. október 1. 05:46

Meglehetősen sok lehetősége van azoknak a szülőknek Magyarországon, akik a közoktatás helyett a magánoktatásba terelnék a gyermeküket. Ehhez azonban a legtöbb esetben igazán mélyen a zsebekbe kell nyúlni. Általánosságban 500 000 - 1 000 000 forintig terjedő éves költségért már meglehetősen sok intézményt lehet találni, legyen szó általános iskoláról vagy középiskoláról. Ugyanakkor az igazán neves nemzetközi iskolákban az éves tandíj össze 4-5, de akár 7 millió forintig is terjedhet. A Pénzcentrumon egy háromrészes cikksorozat keretei között gyűjtjük össze milyen magánoktatási lehetőségek vannak Magyarországon - főként Budapesten - a bölcsődétől az óvodákon át a középiskoláig. Mostani cikkünk az általános iskolákat és a középiskolákat vette górcső alá.

Bár Magyarországon, kiváltképp Budapesten szép számmal találni állami, illetve egyházi elitiskolákat, amikben ingyenes az oktatás, mégis igencsak sok magán és/vagy alapítványi iskolát lehet fellelni országszerte ezek alternatívájaként. A magániskolák általában teljesen más filozófiával, oktatásmódszertannal, légkörrel várják a tanulókat, mint a magyar közoktatás, igaz, ennek meg is van az ára. A legtöbb esetben nem is akármilyen. 

A Pénzcentrumon rengeteg magán, illetve alapítványi általános iskolát és gimnáziumot gyűjtöttünk össze, azt kutatva, mekkora mennyiségű oktatási intézmény közül választhatnak azok, akik inkább mellőznék a hazai közoktatást. A lehetőségek tárháza igazából elég nagy, és bár kutatásunk leginkább Budapestre és az agglomerációra terjedt, azért vidéken is találtunk jó néhány alternatívát. 

Ahogy azonban a bevezetőnkben írtuk, igencsak borsos árat kell fizetnie annak, aki a hazai köztatás helyett a magánoktatást választaná. A legtöbb iskolában, legyen szó általános vagy középiskoláról, az éves tandíj 800 ezer forinttól valamivel több mint 1 millió forintig terjedt, de akadtak olyanok is, ahol 3-4 millió, de akár 7 millió forintot is ki kell perkálni egyetlen oktatási évért. A költségeket illetően fontos megjegyezni, hogy az alapítványi fenntartású iskolák közül a legtöbb esetben úgynevezett tandíj nincsen, a szülőktől alapítványi támogatást/hozzájárulást kérnek ezek az intézmények. Jelen cikkünk kereti között nem térünk ki erre a distinkcióra, a táblázatban szereplő költségek tehát vagy tandíjat, vagy alapítványi hozzájárulást/támogatást takarnak, ez intézményfüggő.

Minden itt kezdődik el

Gyűjtésünk első felében magán általános iskolák közül szemezgettünk, majd azokat az iskolákat is sorra vettük, amiknek középiskolai oktatásuk is van vagy kifejezetten középiskolai státuszban vannak.  A következő táblázatban ezeket gyűjtöttük össze:

Ahogy a Pénzcentrum gyűjtéséből látszik, a magán/alapítványi iskolák költsége elég szerteágazó. Az általános iskolák többségéről például elmondhatjuk, hogy évi 1 millió forinttal lehet nagyjából számolni a legtöbb esetben, ami ha egy 8 éves képzést nézünk, 8 millió forintjába kerülne körül-belül a szülőknek. Ez az összeg természetesen csak egyetlen gyerekre vonatkozik, ha több gyereket is magán iskolába szeretne járatni az ember, akkor ennek a költségnek a sokszorosát kell kifizetnie, értelemszerűen gyermekenként.

Ebben az esetben azonban segítség, és ez szinte az összes általános iskolára vagy középiskolára vonatkozik a listánkon, hogy testvér esetén különböző kedvezményeket kaphatnak a szülők, azaz ha a második vagy harmadik, negyedig gyerek is ugyanabba az intézménybe kerül akkor a tanítási költségek csökkennek. 

Azt is fontos leszögezni, hogy a táblázatban szereplő költségek nem minden esetben tandíjak, a legtöbb alapítványi fenntartású iskola ugyanis alapítványi hozzájárulásként/támogatásként kér pénzt a szülőktől, amit magára a képzésre, az épületre, eszközökre és egyebekre fordítanak. Cikkünkben az volt az alapelvünk, hogy bár jogilag egyáltalán nem mindegy, hogy minek hívják a tanítás költségét, a szülők szempontjából mindegy, nekik ugyanis - bárhogy is hívják - az oktatás költségének minősül minden díj, amit a kiválasztott iskolának ki kell fizetniük. 

Ha földrajzilag nézzük, akkor a legtöbb magánintézményt Budapesten, illetve az agglomerációjában találtuk. Sokat például Szentendrén, de más, a fővárossal környező városban is szép számmal akadnak lehetőségei a szülőknek. Bár a magániskolák világa Budapest hangsúlyos, az ország sok pontján lehet találni alternatív lehetőségeket, így például mi is találtunk Keszthelyen, Debrecenben vagy Miskolcon. 

Ez bizony elszállt

Ahogy azt írtuk a legtöbb általános iskolában a képzés 8 millió forintba kerülne nagyjából, ha a gyerek végig ugyanoda járna általánosba. Ennél persze vannak olcsóbb lehetőségek is, 500-600 ezer forintos éves költségéért is választhatnak a szülők magániskolát, de akár már 300 000 forint környékén is. Ez sokszor nem csak intézményfüggő, hanem alapítvány függő is, hiszen sok helyen, ahol alapítványi hozzájárulásként vannak meghatározva a díjak, különböző szociális tényezők befolyásolhatják a befizetett összeget, így azok egyes esetekben simán eltérhetnek a táblázatban szereplő - sokrszor átlagolt - költségektől.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az is kijelenthető továbbá, hogy a középiskolai oktatás nem feltétlenül kerül többe, mint egy általános iskolai, középiskolai képzést is találni ugyanis 600 000 - 1 000 000 forintos áron, de akár ingyen is, ha az ember olyan helyet választ, ahol például ha valakinek kitűnő tanulmányi eredményei vannak, akkor alig kell a szüleinek fizetnie az oktatásért. A képzési díjak igazából a nemzetközi iskoláknál kezdenek el meredeken elcsúszni, gyakorlatilag úgy lőve ki, mint a rakéta. 

Ha egy 600 000 vagy 1 000 000 forintos középiskolai képzést nézünk, akkor 4-5 év alatt 2,4-3 millióból vagy 4-5 millió forintból kijön egy tinédzser képzése. Na, de ez az összeg egy neves nemzetközi iskolában egyetlen évre elég csupán. Listánkon az abszolút legdrágább iskola az American International School of Budapest volt, ahol egy év, évfolyamtól függően 6,2-7,1 millió forintba kerül. Ha tehát valaki egy ilyen iskolába akarja általános iskolás korától végigjáratni a gyerekét az érettségiig, akkor az körülbelül 50 + 30 millió forintjába kerülne 12 év leforgása alatt.

Valamivel olcsóbb, de még mindig nagyon drága nemzetközi iskolának számít a Greater Grace International School vagy a Lycée français de Budapest (Budapesti Francia Iskola), ezeken a helyeken a tandíj 1,9-4,2 millió forintig terjed. De igencsak fajsúlyos árakon mozog a The British International School, Budapest és a Britannica International School, Budapest is, ezekben az intézményekben a képzés éves díja 3,5-5,1 millió forintig terjed. Ami azt jelenti, hogy 7 éves kortól bizony ezekben az intézményekben is simán ki kell párkálni 40-50 millió forintot az oktatásra, ha a gyerek innen menne egyetemre. 

Kifejezetten drága iskolákat egyébként nem csak Budapesten lehet találni, az újonnan épült International School of Debrecenben éves tandíja 2,9-4,7 millió forint között van, de az Avalon International School, Miskolc se számít olcsó helynek a maga évi 2,4 milliós költségével. A költségeket tekintve fontos azt is megjegyezni, hogy vannak olyan iskolák, ahol havonta szedik be a képzési díjat, van ahol évente 3-4 fizetési időszak van, de vannak olyan helyek is, ahol egyszerre, egészben is lehet fizetni, és aki például így jár el, annak összességében olcsóbb a tanítattás, mint annak, aki mondjuk havonta fizet. Ahány iskola tehát, annyi féle díjbeszedési rendszert. 

Csak legyen miből

Mint látható, Magyarországon bőven van lehetősége az embernek elkerülnie az állami/egyházi fenntartású közoktatást, de ennek elég kemény ára van. Nem túlzás azt mondani, hogy egyes esetekben 50-60, de akár 70 millió forintba is kerülhet, mire egy gyerek kikerül az iskolapadból és felnőtté válik. 

Ezek persze a legdrágább helyek, ennél olcsóbban is, nagyjából egy budapesti belvárosi kislakás árából egy olcsóbb intézményben is abszolválható a magániskolás oktatás, de nem rugaszkodunk el annyira messzire azzal, hogyha valaki játszik a gondolattal, hogy a gyermekét magán oktatási intézménybe járassa, akkor évente 500 000 - 1 000 000 forinttal kell számolnia, plusz sok esetben több százezres beiratkozási díjakkal. Sőt, annak is igencsak utána kell nézni, hogy ebbe a pénzbe mi tartozik bele, mert sok intézményben az étkezés például nem. Úgyhogy nem árt már a gyermektervezéskor is számolni azzal, hogyha valaki magániskolába szánja a lányát vagy a fiát, akkor annak bizony bődületes költségei vannak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm