Több ezer diák bukta el a tandíjmentes helyet idén

2018. november 16. 16:01

Körülbelül nyolcezer hallgató veszítette el állami ösztöndíjas helyét idén nyáron, ők ettől a tanévtől kizárólag fizetős formában folytathatják az egyetemet vagy a főiskolát.

Másfél éve módosult a törvény és a kapcsolódó kormányrendelet, az egy tanéves türelmi idő után a 2018-as júliusi átsorolási időszakban alkalmazták először. A hallgatóknak egy helyett két, az eddiginél szigorúbb feltételt kell ahhoz teljesíteniük, hogy ne sorolják át őket önköltséges képzési formára

 - mondta a szigorításról az Eduline-nak Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökhelyettese.

A portál megjegyzi, a HÖOK az intézményektől kapott információk alapján úgy számol, körülbelül nyolcezren veszítették el idén nyáron a tandíjmentes helyet.

A felvételin államilag finanszírozott képzésekre bekerült hallgatóknak eddig is figyelniük kellett: ha az utolsó két aktív félévükben legalább 36 kreditet szereztek vagy elértek egy bizonyos tanulmányi átlagot, megtarthatták tandíjmentes helyüket. A szigorítás miatt azonban most már mind a két feltételt teljesíteni kell, ha valaki állami ösztöndíjas szeretne maradni. Ráadásul az elérendő minimumátlagot nem az intézmények, hanem egy kormányrendelet határozza meg, képzési területenként: a bölcsészeknek, a művészeti, sport- vagy tanári szakosoknak jobb jegyeket kell szerezniük, mint például a gazdasági, természettudományi vagy éppen orvosi képzésen tanulóknak.

A portál azt írja, az állami ösztöndíjas hely megtartásához szükséges minimumátlag a kormány döntése alapján a következő két évben is emelkedni fog, vagyis egyre nagyobb lesz a nyomás a felsőoktatásban tanuló hallgatókon.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?