Lemaradnak a magyarok a legjobb befektetésekről, miközben a fiatalok pénzügyi tudatosságán is lenne mit javítani.
Sok pedagógus úgy érzi, alacsony a megbecsültsége - írja a Magyar Idők, amelynek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta, szerinte általában is jellemző, hogy a korábban magas presztízsű szakmák nem pontosan annak a tiszteletnek örvendenek, mint régen. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa pedig úgy vélekedett, nincs meg annak a kultúrája, hogyan dicsérjük a tanítót és a tanárt.
Ha sok pedagógus úgy érzi, alacsony a megbecsültsége, akkor el kell hinni nekik, és érdemes rávilágítani, hogy mi lehet ennek az oka - mondta Aáry-Tamás Lajos, aki szerint valójában sokkal nagyobb bizalom övezi a tanítók és tanárok munkáját, mint ahogy azt a pedagógusok képzelik.
- mutatott rá Horváth Péter, aki szerint sok párbeszédre van szükség a pedagógusok és a szülők, valamint a diákok között. Hozzátette, arról nem beszélnek eleget, "hogy miért tanítunk, mi a cél". Mint mondta, mind a tanárok, mind a szülők, de még a gyerekek is gondolnak valamit arról, mi legyen az oktatás célja, viszont nincsen erről közmegegyezés.
Az oktatási jogok biztosa szerint az a baj, hogy az eszközökről több szó esik, mint a célról, és mivel jelenleg nincsen cél, az eszközök a legjobb szándékok ellenére sokszor félresiklanak.
Ezt gondolja a magyar oktatásról Lannert Judit, a Tisza-kormány új gyermek-és oktatásügyi minisztere
A leendő gyermek- és oktatási miniszterként bemutatott Lannert Judit Magyar Péterrel beszélgetve vázolta fel a hazai oktatás megújításának terveit.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








