Távozik az RTL-től Heer Orsolya, a csatorna egyik népszerű híradósa, aki a jövőben a megújuló közmédiánál folytathatja televíziós pályafutását.
A keddi köznevelési kerekasztal témája lesz a kilencedik évfolyam beillesztése az oktatási rendszerbe, és most kezdődik erről a szakmai egyeztetés.
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár elmondta, a kormány tervei szerint a plusz egy évfolyamot az óvoda és az általános iskola közé illesztenék, tehát az "alapozó szakaszban", mintegy "előképzőként" jelenne az meg, ugyanakkor a szakmai vita erről is fog szólni, hogy hova illesszék be a plusz egy évfolyamot.
Az államtitkár kitért arra, hogy a 9. évfolyam bevezetésének sokféle vetülete van. Ezek között említette a pénzügyi források emelését, a pedagóguslétszám növelését, valamint a pedagógus-továbbképzés számának emelését is. A 9. évfolyamot a 2019-es tanévtől vezetnék be.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






