Ellenszavazat nélkül szavazták meg a javaslatot, egy sor kedvezményezett élhet az iskolakezdési támogatással.
Bizonyos tantárgyakból már digitálisan történhet 2019-ben az írásbeli érettségi vizsga, emellett a diákok a dolgozatokat is így írják majd az iskolákban - mondta a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Időknek.
Deutsch Tamás kifejtette: a 2019 szeptemberében kezdődő tanévben pedagógusok, intézményvezetők, szülők és diákok egyaránt azt tapasztalhatják majd, hogy döntő részben megvalósult az oktatási rendszer digitális átalakítása.
Az átalakítást követően a megfelelő digitális írás- és olvasástudást a diákok és tanárok esetében egyaránt korszerű vizsgamódszerekkel mérik és ellenőrzik majd. Ennek részeként a pedagógus-életpályamodell részévé kell váljon, hogy a digitális pedagógiai szaktudás az előmenetel feltétele - hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos.
Tájékoztatása szerint a digitális átállás megfelelő sebességű és fokozatos lesz, ennek jegyében már 2017 elején elkezdődnek a szükséges beruházások és fejlesztések.
Már a napokban megjelennek azok a pályázatok, amelyek első lépésben mintegy 40 ezer pedagógus számára biztosítják a digitális kompetenciáik jelentős gyarapításához szükséges továbbképzést. Emellett hamarosan elindul egy első lépésben több mint 30 milliárd forint keretösszegű eszközbeszerzési program, amely elsősorban azokat az intézményeket érinti, ahol a tanárok jelentős része már rendelkezik a szükséges digitális írástudással, illetve az iskola megfelelő hálózattal bír.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







