Újabb üzletláncok döntöttek úgy, hogy nem nyitnak ki december 24-én. Az OBI és a XXXLutz bútorüzletek sem lesznek elérhetőek.
Kilátástalanság, szegénység, és rengeteg munka - 3 éven keresztül 40 ezer forintból élt az X-Faktor mentora, szülői segítségre sosem számíthatott. Nem egyedi az ő története, sok fiatalnak indul nehezen a felnőtt élete.
Az egyetemi tanulmányai alatt soha nem kért pénzt a szüleitől.
- mondta ByeAlex a Storynak. Az élete diplomával a zsebében sem lett könnyebb. Több helyen is dolgozott, de alig fizettek.
"A legolcsóbb tömlőssajtot és toastkenyeret tudtam csak megvenni, és mindig megnéztem, melyik joghurt kerül a legkevesebbe. Ma azt mondanám, lomot ettem, amihez már hozzá sem nyúlnék. Ez az időszak majdnem három évig tartott. Két munkahelyet is vállaltam, kora reggel indultam, és késő este értem haza. Dolgoztam újságíróként, hirdetésszervezőként, 40 ezer forintból éltem egy hónapban. Nem egyszer szinte meg kellett erőszakolnom magam, hogy felvegyem a telefont a munkában. Kilátástalannak éreztem az életemet, és féltem attól, mi lesz holnap. Lesz-e munkám, lesz-e mit ennem, lesz-e hol laknom. Mi van, ha nem tudom megkeresni azt a pénzt, amivel fenntartom magam. Utcára kerülök és akár csöves is lehetek" - mondta a lapnak az X-Faktor mentora.
Nem egyedi eset
Az anyagilag nehéz egyetemista évek, és az első munkahelyek megtalálása nem csak Alexnek okozott problémát. A tapasztalatok szerint a tanulók nincsenek tisztában azzal, hogy mit fognak kezdeni a szakmájukkal, hol tudnak elhelyezkedni, hol találhatnak munkát, és mit is fognak csinálni, amikor végeznek tanulmányaikkal és kilépnek a munkaerőpiacra - derült ki a Frissdiplomás Kft. felméréséből.
Az 1980 és 1996 között született korosztálynak koránt sincs könnyű dolga az elhelyezkedéssel, a karrierterveik megvalósításával. A fiatalok legnagyobb félelme, hogy el fognak-e tudni helyezkedni, illetve képesek-e olyan munkát szerezni, amely lehetőséget ad nekik a szakmai fejlődésre, illetve a saját sikerek elérésére.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nagyon sokan, pont az anyagi nehézségek miatt kezdetben szinte bármilyen munkát elfogadnak, és később, amikor már van valamilyen munkatapasztalatuk, akkor keresik álmaik állását. Inkább azt az állást preferálják, ahol folyamatosan képezhetik magukat és ezzel párhuzamosan az eredményeiket is elismerik. Utóbbi esetében a kutatása is megerősítette azt a tényt, hogy az 1980 után születettek folyamatosan igénylik a visszacsatolást, a dicséretet az elvégzett feladat után. Ez hozzájárul náluk ahhoz, hogy motiváltak és elkötelezettek maradjanak.
Ugyanakkor a szóbeli támogatás, a gyors előrelépési lehetőség biztosítása természetesen csak részben elégeti ki az elvárásaikat.A 20 - 36 éves korosztályon belül leginkább azok félnek a munkanélküliségtől, akik a középiskoláikat a közelmúltban végezték el, és vidéken, elsősorban falun élnek.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Női kézilabda-vb - Könnyed magyar siker Paraguay ellen a nyitányon
- Férfi kézilabda BL - A Barcelona egy góllal nyert Veszprémben
- Újabb hét embertől vette el a magyar állampolgárságot Novák Katalin
- Német rakéták védik majd a Baltikumot
- Tengerbe lökték a migránsokat az embercsempészek
- Népegészségügyi központ: terjed az influenza
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


