Sinka Editet nevezte ki a Klebelsberg Központ élére Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter.
Magyarországon nyolcszorosára nőtt a diplomások aránya 1960 óta, a lakosság 12 százalékának azonban még általános iskolai végzettsége sincs - olvasható a Magyar Nemzetben.
A Központi Statisztikai Hivatalnak a 2011-es népszámlálás adatait feldolgozó tanulmányát ismertetve a lap azt írta: folyamatosan javul a lakosság iskolázottsága és az idegen nyelvet beszélők aránya, ugyanakkor míg Budapesten minden harmadik ember diplomás, addig a leghátrányosabb térségekben - Nógrádban és Szabolcsban - a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jutott.
A legutóbbi mérés adatai szerint országosan a lakosság 15,5 százaléka diplomás, de óriásiak a területi eltérések. Az egyetemet vagy főiskolát végzettek többsége a fejlett ipari térségekben és a felsőoktatási intézmények környékén él, a legkevesebb felsőfokú végzettségű pedig a gazdaságilag elmaradottabb, aprófalvas jellegű, jellemzően mezőgazdasági termeléssel foglalkozó területeken.
A népesség iskolai végzettségének javulását jelzi, hogy az elmúlt évtizedben minden korcsoportban csökkent azok aránya, akiknek alapfokú végzettségük sincs.
Kevesen tudnak erről az iskolakezdési támogatásról: nem csak az állami 100 ezer járhat a családoknak
Az önkormányzati beiskolázási támogatás összege és feltételei településenként eltérnek, érdemes időben tájékozódni.







