Kiderül a nagy nyugdíjtitok: ezt kereste eddig a fél ország?

2015. október 27. 15:01

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Portfolio Öngondoskodás 2015 konferencián beszélt arról, hogy léteznek a sokak által hiányolt egyéni nyugdíjszámlák, sőt, 30-40 ezer ember már most is el tudja érni őket. A Pénzcentrum mutatja, hol kell keresned pontosan.

Egyéni TB-s nyugdíjszámlák most is léteznek, és elérhetőek azoknak, akik rendelkeznek ügyfélkapus azonosítóval - mondta a Portfolio Öngondoskodás 2015 konferencián kedden Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter.

A tárcavezető hozzátette, hogy a jövőben szeretnék kiterjeszteni ennek elérhetőségét (jelenleg 30-40 ezer ember látja), emellett elérni azt, hogy a visszatekintő adatokat is látni lehessen, azonban ezek jelentős adatfeldolgozást igényelnek.

Lázár két hete még nem tudott róla?

Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert két hete kérdezték a nyugdíjszámlákról. Akkor azt válaszolta, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben az egyéni számla teljesen mást jelent, mint a magánnyugdíjpénztárak esetében. Kiemeli, hogy a tb-rendszerben a keresetarányos nyugdíj megállapítására alkalmas a számla, ami a törvény szerinti kötelező megtakarításokat gyűjti össze, illetve segít a nyugdíj kiszámításában. Nincs szükség a befizetéseket nyilvántartani, ezt nem is lehet elvárni ebben a rendszerben - hangsúlyozza a miniszter.

Tényleg ott van!

A listák tényleg léteznek, azt láthatjuk rajtuk, hogy mennyi nyugdíjjárulékot fizettünk be az állami rendszerbe. A társadalombiztosítási egyéni számla tartalmát a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény határozza meg. Az adatok a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) származnak. A nyilvántartásból hitelesített másolatot vagy kivonatot kérhetünk.

Hogy regisztrálhatok az Ügyfélkapura?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ügyfélkapu regisztrációnkhoz személyazonosságunkat kell igazolni. Ehhez személyesen be kell mennünk egy okmányirodába.

Ha a táblázatokban szereplő adatokkal nem értünk egyet, a lakóhelyünk szerint illetékes kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságát kell felkeresni, illetve érdemes rákérdezni a számokra munkaadónknál is.

Galériánkban végigvezetünk a folyamaton, kattints a képre!

Az egyéni nyugdíjszámlák adatai 2013-tól érhetőek el. Nem olyan könnyű azonban rábukkanni a táblázatokra: az országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) honlapján keresztül kell belépni az Ügyfélkapura, ott meg kell adni az azonosítónkat és jelszavunkat. Az oldal visszairányít az ONYF oldalára, ahol TAJ-számunk megadásával láthatjuk az adatokat.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?