Szigorítja utazási feltételeit a Ryanair, így a jövő hónaptól az utasoknak a járat indulása előtt legalább egy órával be kell fejezniük az utasfelvételt és a...
A tegnap megjelent Magyar Közlönyben található rendelet alapján 1,2 százalékos lesz a nyugdíjemelés, amely viszont csak azoknak jár, akik már tavaly is nyugdíjasok voltak. Mivel a kompenzáció mértéke meghaladja az 1 százalékpontot, novembertől már az emelt nyugdíjat kapják a jogosultak.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében 1,2 százalékkal emelik novemberben a nyugdíjakat. Ez nem éri el még a lapunk által előre jelzett 1,5 százalékot sem, tehát a legtöbben maximum 1-2 ezer forintra számíthatnak havonta.
A január-októberi időszakra vonatkozó összegeket viszont egyösszegben fogják folyósítani, így nem csak emelt nyugdíjt, hanem kiegészítés is érkezik novemberben. Kérdés, hogy ez visszamenőleg mennyit ér azoknak a nyugdíjasoknak a számára, akiket a leginkább megviselt anyagilag a járvány.
A Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint az átlagnyugdíj 142,1 ezer forint Magyarországon, vagyis az 1,2%-os emelés 1705 forintot jelent majd. A visszamenőleg járó kiegészítés januárt-október hónapokra 17050 forint. Viszont a 2,05 millió magyar nyugdíjas közel 60 százalékának, vagy 1,21 millió főnek nem éri el a havi ellátása ezt az összeget, a 142,1 ezer forintot. Közülük is 73,5 ezer magyar nyugdíjas még 60 ezer forintra sem jogosult havonta - ők 720 forintnál is kevesebb emelést, és 7200 forintnál kevesebb kiegészítést kapnak novemberben.
Farkas András nyugdíjszakértő nagy hibának tartja a nyugdíjemelésben azt, hogy akinek alacsony a nyugdíja, néhány száz forintot kap, míg a magasabb nyugdíjjal rendelkezők akár több tízezer forintot.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta korábban a szakember. A nyugdíjasok idén még nyugdíjprémiumra sem számíthatnak a járvány miatt, hiszen az akkor járna, ha a gazdasági növekedés meghaladná a prognosztizált szintet, viszont 2020-ban eleve inkább recesszióra számítanak a szakértők.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







