Angelyn és Richard Burk hajóutakra cserélte az otthoni életet, a hiteltörlesztés ugyanis drágább lett volna.
Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke által benyújtott, a kiegészítő nyugdíjemeléssel kapcsolatos népszavazási kérdést csütörtöki ülésén.
Karácsony Mihály magánszemélyként, hitelesítésre benyújtott kérdése úgy szólt: "Akarja-e Ön, hogy a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62.§ (3) (4) bekezdését az Országgyűlés úgy módosítsa, hogy; Amennyiben a fogyasztói árak növekedésének negyedévi tényadata legalább egy százalékponttal meghaladja a törvényben rögzített éves előrejelzés mértékét, akkor a soron következő negyedévtől a különbözettel azonos mértékű kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani?" Az NVB egyhangú döntéssel tagadta meg a kérdés hitelesítését.
Rádi Péter, az NVB elnöke a határozattervezet vitájában hangsúlyozta: a benyújtott kérdésnek meg kell felelnie a magyar nyelv szabályainak, nyelvtani hibás kérdéseket nem hitelesíthet a testület. Hozzátette: a kérdés emellett nem felel meg a jogalkotói és választópolgári egyértelműség követelményének, többek között nincs a kérdésben hivatkozott negyedéves inflációs adat, ilyet a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé. Mindezeken túl, ha lenne is negyedéves inflációs adat, azt a jelenlegi szabályok szerint éves inflációval kellene összevetni. Az NVB határozata nem jogerős, 15 napon belül lehet jogorvoslattal élni ellene.
Addig is itt a Pénzcentrumon szavazhatsz a Nyugdíjas Parlament kérdéséről, már ha nem zavar, hogy elvileg nem felel meg a magyar nyelv szabályainak. És akkor még egyszer a "nyelvtani hibás" kérdés:
"Akarja-e Ön, hogy a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 62.§ (3) (4) bekezdését az Országgyűlés úgy módosítsa, hogy; Amennyiben a fogyasztói árak növekedésének negyedévi tényadata legalább egy százalékponttal meghaladja a törvényben rögzített éves előrejelzés mértékét, akkor a soron következő negyedévtől a különbözettel azonos mértékű kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani?"
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
És akkor a szavazás:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







