A megerőltető, de nagyon kifizetődő túra a Roys Peakre Wanakában. A túra nehéz, de a kilátás lenyűgöző. Egy nő sétál az ösvényen.

Ausztria és Svájc sehol sincs ehhez képest: rengeteg magyar menekül ebbe az országba, kész Paradicsom

2025. április 13. 19:00

Mozgalmas hét áll mögöttünk ezúttal is. A világot továbbra is a Donald Trump által meghirdetett "vámháború" tartja lázban, ám a héten is foglalkoztunk a nyugdíjhelyzettel, a munkaerőpiac nehézségeivel, az ingatlanpiaccal, de elemeztük például azt is, hogy milyen előnyei, illetve hátrányai vannak a hitelfelvételnek. Lássuk, mi minden történt a 15. héten.

 

Hol van ehhez képest Ausztria és Svájc? Ez az ország lehet a menekülő magyarok új Paradicsoma

Új-Zéland évről évre egyre vonzóbb célpont a külföldi – köztük magyar – munkavállalók számára, köszönhetően a magas életminőségnek és a versenyképes béreknek. Az országban a bruttó éves átlagkereset 2022-ben 84 297 új-zélandi dollár (kb. 17,5 millió forint), 2023-ban pedig 89 227 dollár (kb. 18,5 millió forint) volt. 2024 végére ez az érték ugyan némileg csökkent, de még így is elérte a 73 332 dollárt (kb. 15,2 millió forint). Ezek az összegek vásárlóerő-paritáson számolva úgy viszonyulnak a magyar fizetésekhez, mintha itthon valaki évi 7–8,5 millió forintos bruttó bért keresne – vagyis kényelmes, stabil megélhetést biztosíthatnak a kint dolgozók számára.

Itt élnek Magyarország luxusnyugdíjasai: közel 75 ezren kapnak legalább félmilliós nyugdíjat

A KSH friss adatai szerint a nyugdíjak ütemesen nőnek, egyre több nyugdíjas tartozik a magasabb nyugdíjsávokba a havi járandósága szerint. Azonban látható, ha az adatok mélyére nézünk, hogy egyre többen keresnek fél millió felett, de a nyugdíjak reálértéke csökken. Egyre nagyobb a szakadék férfiak és nők nyugdíja között is, miközben egyre kisebb a nők 40 kedvezményt igénybevevők aránya. Mutatjuk, mi derül ki a legfrissebb nyugdíjjelentésből.

Trump újra kinyitotta a titkok kamráját: 100 éve történt ilyen utoljára, akkor katasztrófa lett a vége

Az utóbbi napokban rengeteg szó esett az Amerikai Egyesült Államok által kiszabott vámokról, az azokra válaszképpen meghatározott ellenvámokról, illetve az egész vámháborúsdi mostani és jövőben várható gazdasági hatásairól. Az azonnali hatások egyelőre mindenképpen negatívnak tűnnek, hiszen a világgazdaságnak egy új rendszerhez kell alkalmazkodnia, amely nem megy egyik napról a másikra. De mégis mi a logika abban, hogy a világ legnagyobb gazdasága szétveri a megszokott, jelentős részben éppen általa kialakított világrendet? Miért lehetnek jók a magas vámok, és ha azok, akkor miért haladt a világ sokáig az ellentétes irányba?  

A Pénzcentrum heti vlogjában, a CashTag-ben ezúttal a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatásárolt volt szó. Íme:

Óriási hiteldilemma előtt áll rengeteg magyar család: milliókat spórolhatnak így, de van egy bökkenő

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrisseb adatai alapján idén februárban már megközelítette a 17,3 millió forintot az újonnan felvett szabad felhasználású jelzáloghitelek szerződéses átlagösszege. Bár ezt  az összeget még nem érte el, de már jelentősen megközelítette a fedezetlen szabad felhasználású hitelek maximálisan felvehető összege, amely mostanra már két hitelintézetnél is elérte a 15 millió forintot. Emiatt több háztartásnál is felmerülhet a dilemma, hogy melyiket vegyék fel a két konstrukció közül. Az alábbiakban megnézzük, hogy milyen előnyei, illetve hátrányai vannak a két terméknek.

30 év alatt egyszer történt ilyen Magyarországon: sokaknak fájhat, hogy az elitgazdagok helye lettünk

Magyarország Európa legvagyonosabb szűk elitjével rendelkező országa lett – legalábbis, ha azt nézzük, mennyi vagyon összpontosul a leggazdagabb 10 százalék kezében. Friss, nemzetközi adatok szerint hazánk vagyoni egyenlőtlensége az egész EU-ban a legmagasabb, és világszinten is olyan országokkal játszunk egy ligában, mint Kína, Szaúd-Arábia vagy India. Történt mindez úgy, hogy 1995 és 2014 között a társadalom vagyoni szerkezete viszonylagos egyensúlyt mutatott, ám 2015 után drámai átrendeződés következett: az elit elképesztő mértékben gazdagodott, a szegényebb rétegek pedig egyre kevesebb részt hasíthatnak ki a közös tortából. A cikkben megmutatjuk, pontosan hogyan és mikor következett be ez az óriási eltolódás – és hogy mit jelenthet ez Magyarország gazdasági és társadalmi jövője szempontjából.

Hiába a piaci bumm, ezeket a lakásokat borzasztó nehéz eladni 2025-ben: milliós alku sem kizárt?

A lakáspiacon a hagyományos lokáció mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az ingatlan kényelmét és funkcionalitását növelő extrák, melyek a vásárlói preferenciákban is tükröződnek. A vevők egyre inkább a modern, energiatakarékos és már felújított ingatlanokat részesítik előnyben, miközben kevesen akarnak bajlódni a felújítással - mondta a Pénzcentrumnak Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese. Emellett a földszinti lakások iránti kereslet továbbra is megosztó, hiszen bár családosok és idősek számára előnyös lehet például a kertkapcsolat, a fővárosban ezek az ingatlanok kevésbé vonzóak. Ugyanakkor az Otthon Centrum szerint a zárószinten elhelyezkedő lakásokat sokan kerülik, különösen a régebbi építésű társasházak, panelházak esetében, ami jelentős árkülönbséget eredményez - ahogyan például a lift megléte, hiánya is komoly befolyásoló tényező. Összességében elmondható, hogy az ingatlanárakat egyre inkább az olyan részletek, mint a belső elrendezés, a benapozottság és az emeleti elhelyezkedés határozzák meg.

Ezekben az állásokban degeszre kereshetik magukat a magyar nyugdíjasok: tömegével várják őket

Az elmúlt években egyre több magyar nyugdíjas tér vissza a munka világába: 2024 első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti dolgozott, ami négyszerese a tíz évvel ezelőtti adatoknak. A tendencia mögött részben az alacsony nyugdíjak, részben pedig a munkaerőpiaci kereslet áll, hiszen egyre több ágazat – különösen a kereskedelem, vendéglátás, adminisztráció és egészségügy – számít a tapasztalt, megbízható idősebb munkavállalókra. A nyugdíjasok foglalkoztatása rugalmas és kedvező adózási feltételeket biztosít a munkáltatók számára, miközben a dolgozó idősek társadalmi kapcsolataikat és aktivitásukat is megőrzik.

Nem semmi állásra keresnek magyarokat: ez az egyetlen nagy elvárásuk

Teljes munkaidős kosztümös tárlatvezetőt keres a Gödöllői Királyi Kastély, aki Erzsébet királynéként, korhű ruhában kalauzolja a látogatókat – magas szintű német nyelvtudás és legalább középfokú végzettség elvárás. Az ilyen jellegű pozíciók azonban ritkán fizetnek jól: míg a tárlatvezetők bruttó átlagbére 270 661 forint, a KSH szerint 2025 januárjában az országos bruttó átlagkereset 668 100 forint, a kulturális szektorban pedig 610 500 forint volt. Mégis, a hivatás varázsa, a történelmi szerep és a látogatókkal való közvetlen kapcsolat sokak számára megfizethetetlen élményt jelent.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Elképesztő, milyen állatokat tartanak otthonaikban a magyarok: ezek több millió forintba kerülnek

A háziállattartás világszerte népszerű hobbi, ám hogy milyen állat számít „megszokottnak” egy-egy háztartásban, az nagyban függ a kultúrától és a földrajzi elhelyezkedéstől. A legtöbben a házi kedvencek említésekor rögtön kutyára vagy macskára gondolnak, pedig az egzotikus állatok tartása is egyre nagyobb teret hódít. De vajon mennyire számít luxusnak egy különleges állatfaj befogadása és gondozása? És egyáltalán: bármilyen állatot tarthatunk otthon? Cikkünkben ennek járunk utána, magyar állatkertek és a Nébih szakértőinek segítségével.

KPMG: 2025 a transzformáció éve lesz, a zavarodottság és a permakrízis évei jönnek

A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás mind nagyobb szerepet kapnak a vállalati kommunikációban, és a cégek számára kulcsfontosságú, hogy valódi elköteleződéssel dolgozzanak ezen a területen. A KPMG marketingigazgatója szerint a siker kulcsa a hosszú távú gondolkodás és a felelős vállalatirányítás. Az ESG, vagyis környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok nemcsak a jogi megfelelés érdekében fontosak, hanem a márkák hitelességét és a fogyasztói bizalmat is erősítik. Liptay Gabriella, a KPMG marketing- és kommunikációs igazgatója válaszolt a Pénzcentrum kérdéseire.

Rémálom a magyar boltok kasszáinál: az árrésstop csak a kezdet volt, így még rosszabb a meglepetés

Bár a márciusi infláció országos szinten gyakorlatilag stagnált, a boltok polcain ez korántsem minden terméknél érződött így. Az élelmiszerárak egy része egyetlen hónap alatt is látványosan megugrott: volt, ami közel 10 százalékot drágult februárhoz képest. Cikkünkben bemutatjuk a legdurvábban dráguló termékeket havi és éves bontásban. Annyit elárulunk, hogy nem a vásárlók készülékében van a hiba akkor, hogyha a lassuló/stagnáló inflációt ők a boltokban azért mégiscsak zokon veszik.

Te is ezt az ismert fájdalomcsillapítót szeded? Vigyázz vele, szörnyű mellékhatásokra derült fény!

Szinte biztos, hogy ott lapul valahol az otthoni gyógyszeres szekrényben, és az is, hogy nagy magabiztossággal vásároljuk újra és újra a patikában. Ráadásul vény nélkül kapható. A világ egyik legelterjedtebb fájdalomcsillapító gyógyszere azonban kockázatos magatartást válthat ki. Egy tanulmány szerint az acetaminofen, más néven paracetamol tartalmú medicina ugyanis fokozhatja a kockázatvállalási hajlamot. 

Te tudod mennyit keres a polgármester a településeden? Végzettség nem kell, szép a fizu

A magyar önkormányzati vezetők keresete jelentős eltéréseket mutat attól függően, hogy választott vagy kinevezett pozíciót töltenek be. A választott tisztségviselők – például polgármesterek és önkormányzati képviselők – fizetése a település méretétől és a helyi döntésektől függ, 2023-ban bruttó 774 317 és 943 000 forint között mozgott. Ezzel szemben a kinevezett vezetők, mint a jegyzők és osztályvezetők, gyakran ennél is magasabb javadalmazásban részesülnek, mivel szigorúbb végzettségi és szakmai követelményeknek kell megfelelniük. A KSH adatai szerint az önkormányzati vezetők fizetése a nemzetgazdasági átlagkereset 1,35–1,75-szerese, ami jól mutatja a közigazgatásban dolgozók javadalmazási különbségeit.

Már épülnek a jövő otthonai: hamarosan ilyen sci-fi házakban élhetnek majd a magyarok is?

A 21. század gyors technológiai fejlődése és az éghajlatváltozás két ellentétes irányba húzza a világot. Az urbanizáció növekedése, az intelligens otthonok terjedése és a fenntartható városfejlesztés alapjaiban változtatja meg életmódunkat. A modernizáció térnyerésével elkerülhetetlenül a fenntarthatóan működő, intelligens otthonok lesznek az emberek jelentős részének életterei. Fontos azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy a semmiből sci-fibe illő házakat fogunk felhúzni tömegesen, hiszen az emberek rendkívül konzervatívak az építészeti ízlésükben. Azoknak a házaknak a túlnyomó része, amelyekben 2050-ben is élni fogunk, már megépültek.

A Pénzcentrum különrovatában, a HelloVidékben ezúttal kertésztei praktikákat osztott meg a neves szakértő:

Elfagytak a gyümölcsfáid? Íme a hazai sztárkertész aranyat érő tippje: ezt muszáj most meglépni

Az elmúlt napokban az ország gyümölcsöseinek jelentős részét súlyos fagykár érte: egyes területeken a károk mértéke elérheti a 80 százalékot is. A hétvégi hidegbetörést követően több helyen -7 és -8 Celsius-fokos hőmérsékletet is mértek, különösen a Duna mentén, Bács-Kiskun és Tolna megyében, valamint az Alföldön. A virágzás előrehaladott állapota miatt a hideg különösen nagy pusztítást végzett, nemcsak a barack-, hanem a körte- és almafákban is. Egyes gazdák 60–80 százalékos terméskiesésről számoltak be.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 22. kedd
Csilla, Noémi
17. hét
Április 22.
A Föld napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33