Tízből hat pedagógus érezte már tartósan levertnek, ingerlékenynek vagy szorongónak magát.

Nem csupán egy, a napokban a Parlament elé benyújtott törvényjavaslat, hanem a vendéglátó szakma is úgy látja, hogy az éttermekhez, vendéglőkhöz hasonlóan a munkahelyi és gyermekétkeztetésben is éppen ideje a kedvezményes 5 százalékos áfa-kulcs alkalmazásának. A Pénzcentrum megtudta azt is, a rendszer azért lett rettenetesen bonyolult, mert a kedvezményes adókulcs nem terjed ki valamennyi vendéglátó-ipari szolgáltatásra, ezért több európai országhoz hasonlóan szükség lenne az egész rendszer egységesítésének.
A Pénzcentrum értesülései szerint az Országgyűlés hamarosan napirendre veszi azt a törvényjavaslatot, amelynek benyújtói azt remélik, a grémium felismeri, miszerint indokolatlan és szociálisan igazságtalan, hogy az éttermi vendéglátást 5, a szociális célú étkeztetést 27 százalékos áfa terheli. Az általános forgalmi adóról szóló törvény egyik melléklete sorolja fel a szolgáltatásokat, amelyek kivételt képeznek a 27 százalékos általános forgalmi adó alól. Öt százalékos forgalmi adó terheli például az étkezőhelyi vendéglátást, ám a közétkeztetést (bölcsőde, óvoda, iskola, munkahely) nem. A becslések szerint a változtatás mintegy 20 százalékos árcsökkenést eredményezne.
A Pénzcentrum megkeresésére a Magyar Vendéglátók Ipartestületének szakértője elmondta: az elmúlt években már többször javasolták, hogy több uniós országhoz (például: Finnország, Hollandia, Románia, Svédország) hasonlóan a kedvezményes áfa-kulcs valamennyi vendéglátó-ipari szegmensben, többek között a munkahelyi és gyermekétkeztetésben, az étel és az összes alkoholmentes ital értékesítésére vonatkozzon, továbbá a helyben fogyasztás és az elvitelre történő értékesítés is a kedvezményes adómérték alá essen.
A cukrászdákban már három áfa-kulcsot alkalmaznak
Zerényi Károly rámutatott: a cukrászdákban három áfa-kulcsot alkalmaznak, mert bizonyos cukrászati termékeknél elvitel esetén az áfa nem 27, hanem 18 százalék. (Áfa tv. 82. § (3) bekezdése szerint a 3/A melléklet). A kialakult helyzetet tehát jól mutatja a cukrászdák esete, gyakorlata.
Mindebből következik, hogy miután a kedvezményes adómérték nem terjed ki valamennyi vendéglátó-ipari szolgáltatásra, ezért a szabályozás a jelenlegi formájában nem szolgálja kellő mértékben az ágazati szereplők érdekeit.
A szabályozás a kedvezményes áfa-kulcsot illetően különbséget tesz a helyben és a nem helyben készített alkoholmentes italok, valamint a helyben fogyasztás és az elvitelre történő értékesítés között, így annak alkalmazása bonyolult és számos esetben nehézségekbe ütközik.
Ez mindent elárul a magyar szabályozás bonyolultságáról
A szakértő ennek kapcsán kifejtette: az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény alapján az étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra lehet alkalmazni az 5 százalékos áfa-kulcsot, amennyiben a TESZOR’15 szerinti 56.10-es (TESZOR’25-nél 56.11) éttermi vendéglátás alá tartozik, és szolgáltatásnyújtásnak minősül.
A szolgáltatásnyújtás értelmezéséhez a közös hozzáadott érték adórendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló Tanács 282/2011/EU végrehajtási rendelete 6. cikk (1) és (2) bekezdést kell figyelembe venni a következő módon.
Az éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatások olyan szolgáltatások, amelyek kész- vagy félkész ételek és/vagy italok emberi fogyasztásra szánt értékesítéséből állnak, és amelyeket az azonnali fogyasztást lehetővé tevő megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérnek. Az ételek és/vagy italok értékesítése csak az egyik összetevője a teljesítésnek, amelyben a szolgáltatások vannak túlsúlyban. Az éttermi szolgáltatás az említett szolgáltatásoknak a szolgáltatásnyújtó létesítményeiben történő nyújtása, a vendéglátó-ipari szolgáltatás pedig az említett szolgáltatásoknak a szolgáltatásnyújtó létesítményein kívül történő nyújtása.
Nem tekintendő éttermi, vagy vendéglátó-ipari szolgáltatásnak a kész- vagy félkész ételek és/vagy italok, olyan értékesítése – függetlenül attól, hogy az magában foglalja-e a fuvarozást vagy sem – amelyet nem kísér semmilyen más kiegészítő szolgáltatás.
A fentiek alapján helyben fogyasztás esetén biztosítható a szolgáltatásnyújtásnak való megfelelés, ha erre nincs lehetőség vagy az ételt, italt a vendég elvitelre kéri, akkor termékértékesítésről van szó. Utóbbinál pedig nem alkalmazható a kedvezményes, 5 százalékos áfa-kulcs.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Újabb csavar: a kiszállított étel és becsomagolni kért maradék esete
A koronavírus alatt bizonytalanság volt tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy az 5 százalékos adómérték vonatkozik-e a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásokra. Akkor, a járvány alatt, átmenetileg elvitelre is lehetett alkalmazni a kedvezményes áfa-kulcsot, ám ez megváltozott. Jelenleg elvitelre történő értékesítés, vagy kiszállítás esetén nem teljesül a szolgáltatásnyújtásra vonatkozó jogszabályi feltétel, ezért azt termékértékesítésként kell kezelni, amelyre nem vonatkozik az 5 százalékos adómérték.
Az is egy érdekes szituáció és „áfa-értelmezési helyzet”, amennyiben a vendég megrendelte az ételt az étteremben, egy részét elfogyasztotta, ám azt kéri, hogy a maradékot csomagolják be a részére. A szolgáltatásnyújtás megítélésénél a vendég eredeti szándékát kell figyelembe venni. Ha a vendég elvitelre kéri az ételt, de miután megkapja, mégis úgy dönt, hogy azt helyben fogyasztja el, akkor is az eredeti szándéknak megfelelően az ügyletet termékértékesítésként kell kezelni. Fordított esetben, ha ott akarta megenni, de túlságosan nagynak bizonyult az adag, akkor szolgáltatásnyújtásról beszélünk.
Figyelem, amennyiben a menüben nincs meghatározva külön az ételek és külön például a félliteres üdítő adóalapja, akkor az egészre 27 százalékot kell felszámítani. A kedvezményes áfa-kulcs alkalmazásához a kettőt külön kell kezelni a nyugtán, vagy számlán – mondta végezetül a szakértő.
Az étkezőhelyi szolgáltatás is lehet kedvezményes kulcsú
A NAV szakértői szerint a kedvezményes áfa-kulcs a kevésbé fejlett színvonalú étkezőhelyi szolgáltatásokra is alkalmazható. Szolgáltatásnak akkor tekinthető az ügylet, ha az elkészített étel, ital értékesítését az azonnali, helyben fogyasztást is lehetővé tevő, megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérik, például étkezési lehetőséget is biztosítanak asztalokkal, székekkel, padokkal, és ezek a szolgáltatáselemek dominálnak az ügyletben. Az étel, ital értékesítése tehát csak az egyik része az ügyletnek, melyben a szolgáltatások vannak túlsúlyban.
Az ügyletben a szolgáltatásnyújtás akkor dominál, ha helyben fogyasztásra van lehetőség, és ezzel a vendég él is, vagyis az azonnali fogyasztást lehetővé tevő kiegészítő szolgáltatásokat elfogadja. Ha azonban helyben fogyasztásra nincs lehetőség, vagy az ételt, italt a vendég elvitelre kéri, akkor a termékértékesítés dominál az ügyletben.
Ez azt is jelenti, hogy a szolgáltatásnyújtás túlsúlya nem kizárólag éttermi vendéglátásban, az éttermi vendéglátásra jellemző körülmények közt valósulhat meg, hanem például gyorsétkezdékben, a bevásárlóközpontok úgynevezett „food court”-jaiban is, ahol általában nincs felszolgálás, és a vendégek műanyag tálcát, étkészletet használnak.
Az ügylet jellemző és domináns elemeinek meghatározásakor tehát figyelembe kell venni a vendéglátás összes körülményét, mert csak ezek értékelésével lehet eldönteni, hogy az inkább termékértékesítés, vagy inkább szolgáltatásnyújtás. Nem a szolgáltatásnyújtás színvonala a meghatározó, hanem az adott tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatási elemek.
Így az éttermi vendéglátáshoz képest kevésbé fejlett színvonalú szolgáltatásnál sem zárható ki a kedvezményes áfa-kulcs alkalmazása helyben fogyasztáskor. Ezt a Kúria 2022-es ítélete is alátámasztja, mely szerint a szolgáltatásnyújtás dominanciája nem csak az éttermi vendéglátásra jellemző körülmények közt állapítható meg.

Magyar érettségi 2025: itt vannak a megoldások, ezeket a feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak
240 perc után véget ért az idei magyarérettségi. Mutatjuk, hogyan kellett megoldani az első rész feladatait a szaktanár szerint.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


