7 °C Budapest
Senior caucasian woman checking pension documents, loan, e-banking, doing paperwork with laptop, mortgage, paying domestic bills at home

Embertelen drágulás sújtja az időseket: kevés lett a januári nyugdíjemelés, muszáj lesz lépni?

2023. január 13. 10:25

Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatsora a 2022. évi inflációról. Ebből kiderül, hogy decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal nőttek egy év alatt, a nyugdíjas fogyasztói árindex azonban ennél is magasabb: 26,5 százalék volt. A 2022. évi infláció 12 hónap alatt átlagosan 14,5 százalék volt, azonban a nyugdíjasokra 15,2 százalékos drágulás hatott. A januári nyugdíjemelés 15%-os volt, az emelt nyugdíjakat rengeteg nyugdíjas tegnap kapta meg utalásos formában.

A KSH közlése szerint az élelmiszerek ára 44,8%-kal emelkedett 2022. decemberére, azonban csak a nyugdíjasok fogyasztását tekintve 46,1 százalékos drágulást mértek. Szakértők már korábban is kifogásolták azonban, hogy a KSH módszertana, amely alapján az inflációt számítják, a "békeidőben" érvényes fogyasztási szerkezetet veszi alapul. Azonban a rekordinfláció óta igencsak eltolódott, mi mire költ - nagyon sokan már csak élelmiszert vesznek, így például a nyugdíjasoknak sokkal nagyobb súlyt kellene képviselnie a számításokhoz használt fogyasztói kosarában az élelmiszereknek. Akkor sokkal nagyobb inflációt mutatnának ki.

Kevés lesz a 15%-os nyugdíjemelés?

A KSH friss adataiból tehát az derült ki, hogy 15,2 százalékos inflációt szenvedtek el a nyugdíjasok 2022-ben. Ez alapján felmerülhet a kérdés, hogy kevés lesz-e a januári nyugdíjemelés, melynek mértéke 15%. Az emelt összegeket a legtöbb nyugdíjas már tegnap megkapta. Ezt a kérdést fontos most tisztázni.

Le kell szögezni, hogy a 15 százalékos januári emelésnek, és a 15,2 százalékos drágulásnak nincs egymáshoz közvetlenül köze. A januári emelés ugyanis nem az elmúlt évi, hanem a következő évben várható infláció alapján kompenzálja az időseket előre. Hogyha kevésnek bizonyul az év eleji emelés, mert rosszul tippelték meg a várható inflációt a költségvetésben, akkor évközi emelésekkkel korrigálják a nyugdíjakat, ahogy ez 2022-ben is történt.

Most viszont már tudjuk, hogy 2022-ben a teljes infláció 15,2 százalék volt, vagyis 1,2 százalékponttal magasabb, mint a nyugdíjemelések együttes mértéke (14%) az adott évben.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az már más kérdés, hogy a jövő évi inflációs várakozások szintén rendre meghaladják a 15 százalékot, amelyet most a nyugdíjasok előzetesen kaptak. A mai adatok alapján például Suppan Gergely a Magyar Bankholding vezető elemzője azt közölte: az idei év végére így is egyszámjegyű inflációra számítanak, idén éves átlagban 17,5% lehet az infláció.

Nem az a valódi kérdés tehát, hogy a 15%-os nyugdíjemelés kevés-e a 15,2 százalékos tavalyi infláció tükrében. A tavalyi összesen 14%-os emelés bizonyosan kevés a most nyilvánosságra hozott 15,2 százalékhoz képest, a 2023. januári emelés pedig várhatóan kevés lesz, a szakértők jelenlegi magasabb inflációs várakozásainkat tükrében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem