2026. október 1-jétől ismét a megye és a kormánymegbízott kifejezések válthatják fel a vármegye és a főispán elnevezéseket a hazai jogrendben.
Rengeteg felvidéki magyart érinthet az a változtatás, amelynek nyomán Szlovákiában érvényét veszíti a nyugdíjazási korhatárokat rögzítő táblázat. Az új korhatárokat a várható élettartam alapján fogják meghúzni - derült ki a a Ma7.sk cikkéből. A nyugdíjkorhatár-változás első körben az 1967-ben születetteket érinti, ugyanis ők fognak 2030 után nyugdíjba vonulni. A módosítás januártól lép életbe.
A módosítás a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát szolgálja, amely figyelembe veszi a várható élettartam emelkedését - írja a lap. Az első évfolyam, akiket érint a változás, az 1967-ben születetteké, becslések szerint az ő nyugdíjkorhatáruk egy hónappal emelkedne: 64 éves koruk helyett 64 évesen és 1 hónaposan mehetnének nyugdíjba. Nők esetben továbbra is fél évet von le a nyugdíjkorhatárból minden gyermek a harmadik gyermekig.
Szlovákiában amíg az 1948-ban született férfiak még 62 évesen mehettek nyugdíjba, addig az 1966-ban születtek már 64 évesen. Egy 1948-ban született nő, ha gyermektelen volt, akkor 58,6 évesen, ha egy gyermeket nevelt fel, 56,9 évesen, két gyermek esetében 55 évesen, három vagy négy gyermekkel 54 évesen, öt vagy annál több gyermek felnevelése esetében pedig már 53 évesen nyugdíjba mehetett. Egy 1966-ban született gyermektelen nő viszont már csak 64 évesen mehet nyugdíjba - írja a lap.
Meghökkentő igazságra derült fény: ezért kapnak sokkal kisebb nyugdíjat a magyar nők, mint a férfiak
A nők átlagos keresete Magyarországon továbbra is elmarad a férfiakétól, ami hosszú távon a nyugdíjakban is jelentős különbségeket eredményezhet.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.







