Új FixMÁP és MÁP Plusz érkezik októberben, az Államadósság Kezelő Központ már közzétette az új sorozatok feltételeit.
Fogyóban van Cicciolina megtakarítása, az Olaszországban élő egykori felnőttfilmes őszintén vallott arról, hogy az elmúlt hónapokban semmilyen egyéb bevétele nem volt a nyugdíján kívül, így aggódni kezdett.
Az Olaszországban élő Staller Ilonát, azaz Cicciolinát nem veti fel jelenleg a pénz. Ott február végén kezdődtek a korlátozások, azóta nagyon sok ember került bajba a pornósztár elmondása szerint. Az üzletek nagy részét bezárták, rengeteg embernek megszűnt a munkája, a hírek szerint körülbelül háromszázötvenen öngyilkosságot követtek el a kilátástalanság miatt - mondta Cicciolina a Blikk tudósítása szerint.
- mondta az egykori felnőttfilmes, aki könyvei és festményei árusításával próbálja átvészelni a mostani időszakot, sőt, cicákat is tenyészt.
- fogalmazott Cicciolina. Az ingatlanjait is szeretné eladni, de most nincs rá vevő: elmondása szerint annyira leestek az árak, hogy maximum az értékének a feléért lehetne kiárusítani a lakásokat.
Nem elég a giganyugdíj?
Korábbi sajtóértesülések szerint Cicciolina nyugdíja olasz parlamenti képviselőként csaknem 2 millió forint körülire tehető, azonban az egykori felnőttfilmes továbbra sem hagyta abba a munkát a nyugdíj mellett - írtuk korábban. Bár nem szűkölködik a magyar származású pornófilmcsillag, szeretne pénzt keresni, amíg csak teheti - mondta el akkor.
Magyarországon a Magyar Államkincstár 2019. júliusi adatai szerint 9 ember mondhatta el magáról összesen az országban, hogy 2 millió feletti nyugdíjat kap, és azoknak a száma, akiknek 1 és 2 millió forint közé esik a javi járandósága, csupán 23 fő. Tehát Cicciolina nyugdíja itthon eléggé ritkaságszámba megy, és a pornósztár a kis létszámú luxusnyugdíjasok táborát erősítené.
Így neked is összejöhet
A befektetési piacon pedig szép számmal megtalálhatóak olyan pénzügyi megoldások, amelyekkel nem kell lemondani a megtakarításhoz való gyors hozzáférhetőségről, és az sem akadály, ha havonta csak kis összeg áll rendelkezésre megtakarítási célra. Ezekről a lehetőségekről azonban keveset tudnak az emberek.
Az egyes megtakarítási termékek ismertségét vizsgálva jól látszik, hogy a bankkapcsolattal rendelkező ügyfelek jelentős része nem ismeri jól a különböző befektetési formák sajátosságait. Az Öngondoskodási Index felmérésben megkérdezettek kétharmada legfeljebb hallomásból ismeri az állampapírt, 60 százalékuk van így a betétszámlával, és közel ennyien a takarékszámla és a megtakarítási számla fogalmaival. A részvényekről pedig a lakosság mindössze 6 százalékának van csak mélyebb tudása saját bevallása szerint.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hosszú távú megtakarítások mértéke évről évre csökken, az időskori megélhetést a legfrissebb adatok szerint inkább az államra bíznák a megkérdezettek, ennek megfelelően 86 százalékuk nem tud spontán, név szerint említeni egyetlen nyugdíjcélú megtakarítási formát sem.
Akiknek fontos a gyors rendelkezésre állás, azoknak jó megoldást kínálnak a nyíltvégű értékpapír alapok befektetési jegyei. Ezek bármelyik forgalmazási napon megvásárolhatóak és visszaválthatóak. Természetesen a haszon maximalizálása érdekében tanácsos az ajánlott befektetési időtávokat betartani, de ha a befektetési jegy tulajdonosa mégsem tenne így, akkor annak visszaváltásakor azonnal kézhez kapja a befektetési jegy ellenértékét, vagy kérheti az összeg folyószámlán való jóváírását.
Azok, akiknek a biztonság a legfontosabb, választhatják például az állampapírt, mint megtakarítási formát. Az állampapír megvásárlásával tulajdonképpen az államnak adunk kölcsön, előre meghatározott kamatra és előre meghatározott időre, amely három hónaptól akár húsz évig is terjedhet. A kifejezetten nyudíjcélú megtakarítások közül pedig jó választás lehet a Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ).
A kisösszegű, akár havi 5000 forintos megtakarításoknak pedig közép-, hosszútávon jó helye lehet Tartós Befektetési Számlán (TBSZ), ahonnan ráadásul 5 év után kamat-, árfolyamnyereség- és osztalékadó mentesen felszabadítható a félretett összeg.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






