A Pénzcentrum 2024. május 20.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a hatoslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Délelőtt 10 órakkor kezdődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara év eleji Gazdasági Évnyitó című rendezvénye, amelyen Parragh László MKIK elnök és Varga Mihály, miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter mellett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének megszólalására is sor került.
Orbán Viktor a gazdaságvédelmi akciótervről és a gazdaság újraindítási akciótervről beszélt. Sportnyelven szólva előbbit a védekezésnek, utóbbit a támadásnak nevezte. Elmondta, hogy 2020 teljesen új korszakot nyitott meg:
A koronaválság viszont nagy gyomrost adott a gazdaságnak, mondta a miniszterelnök. Viszont még a válság nehéz pillanataiban is a magyar gazdaság nagy része működőképes maradt. A gazdaságvédelmi akcióterv soránhitelmorítóriumot vezetett be a kormány, bértámogatást nyújtott, mondta és kiemelte a SZÉP-kártya programot és az olcsó hiteleket, amelyekkel "bombázták" a vállalkozásokat.
- mondta el Orbán Viktor, aki ismételten úgy ítélte a munka a legfontosabb.A munkanélküliség elleni versenyben Magyarország jól teljesített.
A nyitásról elmondta, hogy mivel januártól van vakcina Magyarországon,
ez segíteni fog az élet újraindulásában. Február közepén terveznek
online konzultációt indítani a nyitás kérdéseiről.Hiszen ha van vakcina, már van miről beszélni.
Ismertette a gazdaság újraindítási akcióterv ütemtervét is. Az első fázis január 1-jével elkezdődött és április 1-ig tart, a második április 1-től július 1-ig, és a harmadik fázis július 1-től októberig tart majd.Az első szakasz intézkedéseihez tartozik, hogy a kormány tegnap döntött egy új hitelkonstrukcióról. 10 évre 10 millió forint erejéig nyújtanak majd 0 százalékos hitelt a mikrovállalkozásoknak, három évig tartó moratóriummal.
A második szakaszban a középpontban a felsőoktatás fejlesztése áll majd, a harmadik ütem pedig a nagy fejlesztések időszaka lesz, mint a zöldenergia, körforgásos gazdaság, és digitális fejlesztések. A következő 8-10 évre szóló Agrár- és vidékfejlesztési program is bejelentésre kerül majd.
Orbán Viktor még megjegyezte, hogy egy új világgazdasági korszak kezdődött. A bezárt gyárak új telephelyeit keresik, ezért Magyarországnak versenyt kell futnia a külföldi vállalkozások behozásáért. Az autóiparban pedig meg akarjuk őrizni regionális pozíciónkat - mondta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy bízik benne, hogy tavasz végére, nyár elejére túl lehet lendülni a válságon.
- mondta, és azt is ismertette, hogy tisztában vannak azzal: a vállalkozások a beruházásokat visszafogták, a fogyasztási szokások átrendeződtek. Elmondása szerint azzal számolnak, hogy amikor újra "meglódul a gazdaság", munkaerőhiány lesz a szolgáltató szektorban. Emellett a lánctartozás mértékének növekedésére, a nem teljesülő hitelek arányának emelkedésére is számítanak.
Problémaként jelezte, hogy párhuzamosan nőhet a munkaerőhiány mellett a munkanélküliség mértéke is, a szektorok között hatalmas különbségek mutatkoznak ebben.
Varga Mihály pénzügyminiszter a koronavírus világjárvány gazdasági válságát a 1929-es nagy gazdasági világválsághoz hasonlította, amelynél véleménye szerint még pusztítóbb is ez a 2020-as válság, mivel múlt évben 3 hét alatt következett be, ami akkor 3 éven át tartott.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája
- Gigantikus olajtárolót adtak át Romániában
- Ajatollah: “szerencsétlen baleset” az iráni elnök halála - vannak, akik örülnek most
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó
- Robert Fico már kommunikál, állapota stabilizálódott
- Nemzetiségi választás - Lesz hét különleges budapesti kerület