Bár a nemzetközi folyamatok hatására a magyar állampapírok hozama is emelkedett az elmúlt hetekben, a hazai kötvények még így is felülteljesítenek.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 609,78 pontos, 0,5 százalékos emelkedéssel 121 380,56 ponton zárt kedden. Az árfolyamok aktuális alakulása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
A budapesti részvénypiac forgalma 35,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a nemzetközi hangulattal magyarázta az emelkedést, lényeges kibocsátói hírek ugyanis nem befolyásolták az árfolyamokat. A befektetők világszerte az iráni konfliktus alakulását figyelik, a részvényindexek is ennek függvényében alakultak hol jobban, hogy gyengébben. Kedden a béketervről szóló hírek hatására kedvezőbb volt a tőzsdei környezet, ennek a hatása látszódhat a BUX növekedésében is - mondta Aradványi Péter.
- A Mol 56 forinttal, 1,4 százalékkal 3956 forintra csökkent 2,4 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1,14 százalékkal 35 420 forintra erősödött, forgalmuk 22,1 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 0,73 százalékkal 2065 forintra nőtt, forgalma 832,6 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,5 százalékkal 11 840 forintra esett, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.
- A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8774,54 ponton zárt kedden, ez 108,23 pontos, 1,25 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







