A részvénypiac napi forgalma 27 milliárd forint volt, a vezető papírok vegyesen teljesítettek.
Megkongatta a vészharangot a legendás befektető: akkora tőzsdei összeomlás jöhet, mint a kétezres évek elején
Az iráni békemegállapodás körüli bizonytalanság rányomta a bélyegét a nemzetközi piacokra, ami az európai tőzsdéken határozott esést hozott. A hazai befektetők fókuszában a Richter gyorsjelentése áll, amelynek eredményeit negatívan befolyásolta az erős forint. Makrogazdasági fronton a délután érkező amerikai inflációs adat határozhatja meg a további irányt.
Egyre kevésbé tűnik valószínűnek a közel-keleti háború gyors lezárása, ami ismét fokozza a bizonytalanságot a tőkepiacokon. Donald Trump amerikai elnök szerint a nagyjából egy hónapja tartó tűzszünet rendkívül törékeny. Irán ráadásul elfogadhatatlan ellenajánlattal reagált az amerikai béketervre. Sajtóhírek szerint már a nagyszabású katonai műveletek újraindítása is asztalon van.
Erre azonban vélhetően csak az elnök kínai útját követően kerülhet sor. A geopolitikai feszültség a tőzsdékre is átragadt. Míg Ázsiában ma reggel még csak óvatos iránykeresés volt jellemző, az európai piacok már határozott, egy százalékot is meghaladó mínuszban nyitottak. A tengerentúli határidős indexek szintén csökkenést vetítenek előre.
A borús részvénypiaci hangulatba illeszkedik Michael Burry figyelmeztetése is. A 2008-as jelzálogpiaci válság megjóslásáról ismertté vált befektető szerint a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq 100 index fenntarthatatlan szintre ért. Úgy véli, az ágazatot hamarosan a kétezres évek eleji dotkombuborék kipukkanásához hasonló, jelentős visszaesés fenyegeti.
A nemzetközi korrekció a magyar tőzsdét is elérte, ahol a befektetők ma elsősorban a Richter teljesítményére figyelnek. A gyógyszergyártó első negyedéves gyorsjelentése negatív meglepetést okozott. Az elemzők növekedést vártak, azonban a bevételek és a bruttó eredmény is visszaesett. A gyengébb számok mögött egyértelműen az erős forint áll, amely a cég közlése szerint hét százalékpontot rontott a mutatókon.
Árfolyamhatásoktól megtisztítva a bevételek és az üzemi eredmény is stabilan, kétszámjegyű ütemben növekedett volna. Ezt a teljesítményt leginkább a Vraylar és a biotechnológiai üzletág támogatta, miközben a nőgyógyászati szegmenst a szállítási ütemezések hátráltatták. A menedzsment a nehézkesebb évkezdet ellenére fenntartotta az egész évre vonatkozó előrejelzését, és továbbra is a bevételek növekedésével számol.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Vállalati fronton érdemes még megemlíteni, hogy Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója Tiranában egyeztetett Edi Rama albán miniszterelnökkel. A tárgyalások fókuszában a vállalatcsoport hosszú távú albániai stratégiája és a helyi digitális infrastruktúra fejlesztése állt.
Bár délelőtt közzéteszik a német és az eurózónás gazdasági hangulatindex legfrissebb értékeit, a hét legfontosabb eseményét a makrogazdasági naptár a nap második felére tartogatja. A befektetők kiemelten figyelnek a délután érkező áprilisi amerikai fogyasztói árindexre.
Ez a mutató kulcsfontosságú az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntései szempontjából. Az adat közvetlen és erőteljes hatással lehet a dollár árfolyamára és az amerikai kötvényhozamokra. Ezen felül a feltörekvő piaci devizák, így a forint mozgását is jelentősen befolyásolhatja.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








