Data analyst with stock market charts and Hungary Forint banknotes.

BÉT: emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

MTI
2025. március 17. 08:44

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt fontos szintet törhet át a hazai részvényindex.  

Pénteken a BÉT részvényindexe, a BUX 1197,89 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel, 87 872,68 ponton zárt.

Varga Zoltán hétfői előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 24 870 forintnál húzódik fontos ellenállás, felette 25 ezer, majd 25 700 forintnál adódhatnak potenciális akadályok. Pénteken a részvények ára 640 forinttal, 2,65 százalékkal 24 800 forintra nőtt, forgalmuk 10,4 milliárd forintot tett ki. Az elemző jelezte azt is, hogy céláremelés érkezett az OTP-re. A Morgan Stanley 27 ezer forintról 28 700 forintra emelte az OTP célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülsúlyozás.

Az előrejelzés szerint a Mol továbbra is "szenved", de talán sikerül kitörni a meredek csökkenő trendből; a következő ellenállás 2825 forint, míg a támasz 2780 forint közelében látszik. A részvény 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2786 forintra erősödött pénteken, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

A Richter ismét a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, ami 10 409 forintnál képez ellenállást, de 10 300 forintnál fontos támasz látható a grafikonján. Pénteken a papír árfolyama 80 forinttal, 0,77 százalékkal 10 340 forintra csökkent, forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Telekom jegyzése az 1691 forintos szint felett zárt, a következő ellenállás 1720 forintnál lehet. A részvény árfolyama 60 forinttal, 3,66 százalékkal 1700 forintra emelkedett pénteken, forgalma 981,9 millió forint volt.

A szakértő a kommentárban kiemelte azt is, hogy a Budapesti Értéktőzsde közzétette a BUX index április 1-től érvényes összetételét, eszerint a Gránit Bank bekerül az indexbe, míg a Pannergy kikerül onnan.

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom