Serious business persons looking at documents

Ilyet is régen láttunk: szerencsés napot zártak ma a befektetők

MTI
2025. február 6. 19:48

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2802,76 pontos, 3,33 százalékos emelkedéssel 86 995,74 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 31,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvező nemzetközi tőzsdei hangulattal magyarázta a BUX kivételes mértékű emelkedését. A befektetők egész Európában bizakodnak, ugyanis az idei első gyorsjelentési időszakhoz érve eddig többnyire kedvező adatokat tettek közzé a vállalatok - mondta Czibere Ákos, aki szerint a részvénypiacok kedvezően fogadták az ukrajnai háború lezárását célzó amerikai tervről szóló sajtóértesülést is. Megjegyezte, hogy a BUX a térségen belül is kiemelkedően teljesített, felülmúlta a cseh és a lengyel részvényindexet.

A Mol 32 forinttal, 1,12 százalékkal 2900 forintra erősödött 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1450 forinttal, 6,16 százalékkal 25 000 forintra nőtt, forgalmuk 26,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom változatlan árfolyamon, 1416 forinton zárt, forgalma 567,2 millió forint volt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 1,98 százalékkal 10 320 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8019,69 ponton zárt csütörtökön, ez 11,2 pontos, 0,14 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 25. 12:47
A százdolláros olaj már közel van, de a Hormuzi-szoros körüli konfliktus hatása messze túlmutat a be...
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?