Ugyanakkor közülük minden harmadik rövid időn belül feladja az elhatározását, és közel minden második csak részben tartja be a tervét.
Emelkedéssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX 190,4 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel 68 673,84 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője csütörtöki előrejelzésében kiemelte: szerdán ugyan nem sikerült pozitív tartományban befejezni a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén, ám a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt pozitív tartományban nyithat a BUX index.
Kifejtette, a vezető részvények közül izgalmas lehet a Magyar Telekom mozgása, a szerdán piaczárás után közzétett jó eredmények hatására emelkedéssel nyithat, 957 forintnál és 972 forintnál húzódnak potenciális ellenállási szintek a grafikonján. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 0,96 százalékkal 951 forintra nőtt, forgalma 867,6 millió forint volt szerdán.
Az OTP esetében nincs változás, 18 000 forintnál támasz, 18 350 forintnál és 18 770 forintnál ellenállás húzódik. Az OTP közzétette az osztalékfizetési rendet, részvényenként 535,71 forintot fizetnek ki, a szelvényvágás napja május 24., az osztalék kifizetésének kezdő időpontja június 3. Az OTP-részvények ára szerdán 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 240 forintra erősödött, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
A Mol ezúttal sem tudott a 3050 forintos szint felett zárni, a következő támasz 3022 forintnál látható az elemző szerint. A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3034 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban szerdán.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Richter piacán erős eladói nyomás volt tapasztalható, fontos támasz 9420 forintnál, míg ellenállás 9585 forintnál húzódik. Vagra Zoltán kiemelte, hogy a Richterre céláremelés érkezett, az RBC Capital 12 200 forintról 12 400 forintra emelte a papír 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul felülteljesítés. A Richter-papírok árfolyama szerdán 125 forinttal, 1,31 százalékkal 9445 forintra esett, a részvények forgalma 827,1 millió forintot ért el.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







